"Ha nem lenne a nemzeti érzelmű töltet a háttérben, nem is csinálnám"

A 8163 méter magas Manaszlu csúcsára harmadik magyarként feljutó Varga Csaba meglepő őszinteséggel beszél a hegymászók világáról.


2017. október 9. hétfő, 18:10 perc   

Nem tartja magát megszállottnak, csupán maximalistának, és nem titkolja, hogy a hegymászás valójában az ego sportja. Az Origónak adott interjújában elmondta: boldog, hogy nagyváradi magyarként felvihette a Manaszlu csúcsára a magyar zászlót.

Sürgős orvosi ellátásra volt szüksége, ezért a megbeszélthez képest kis késéssel tudtuk elkezdeni a beszélgetést Varga Csabával, aki nemrég oxigénpalack és serpák nélkül mászta meg a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát. A nagyváradi hegymászó a harmadik magyar, akinek sikerült felérni a 8163 méteres Manaszlu tetejére. Az elképesztő teljesítményről ugyanolyan természetességgel beszélt, mint a lábujját ért fagyási sérülésekről.

Hogy van a lába, rendbe fog jönni?

Persze, természetesen. Eléggé fáj, de ezek csak kisebb fagyási sérülések, kis idő alatt helyrejön. Vigyázni kell nagyon a lábujjaimra, nehogy elveszítsem őket, mert nem nőnek újra.

Tavaly nem sikerült a csúcshódítása a Nanga Parbaton, most viszont újra felért egy nyolcezres tetejére. Elégedett?

Jó visszatérés volt, jó érzés, mert igazából már három éve nem jártam nyolcezres csúcson. 2015-ben voltam a K2-n, de akkor senki sem mászta meg a hegyet, nekünk sem sikerült. Az egy erős és kemény expedíció volt, mi jutottunk akkor a legmagasabbra. Jó tapasztalatszerzés volt az is.

A mostani expedíció mennyire volt megterhelő a Manaszlun?

Nem egy nehéz hegy, igazából könnyű mászás volt. Augusztus elején hirtelen jött az ötlet, hogy megmásszam, sikerült is.

Serpák és oxigénpalack nélkül ért fel a csúcsra, mennyire volt egyedül a hegyen?

Ez egy népszerű hegy, nagyon sokan próbálkoznak vele, igazából soha nem vagyunk egyedül. A Manaszlu nem igényel olyan mászást, ahol kell egy erős partner, hogy biztosítson. Magyarországon valamiért szenzáció, ha valaki egyedül ér fel a csúcsra, de nekem nem ez számít.

Hanem, mi a fontos önnek?

Az, hogy nagyváradi magyarként fel tudtam vinni a magyar zászlót.

Így főleg az otthoni és egyéb, kárpát-medencei elszakadt testvéreim látják azt, hogy fel kell vállalni a magyarságot, élni kell ezért.  Sajnos ez nem egy ilyen hátborzongató sztorikkal teli történet, hogy majdnem meghaltam, de mégis vissza tudtam jönni, vagy, hogy tele volt a hegy holttestekkel.

Elrettentené?

Láttam már más hegyeken ilyesmit, de nincs rám hatással. A halálesetek nem tartanak vissza, nem gondolom túl ezeket a dolgokat. Könnyen lehetne csak a drámát látni, de nem így állok hozzá, hiszen bárkivel, bárhol történhet tragédia, elég, ha csak a terrorcselekményekre gondolunk, vagy a villamos is elüthet. Nem kell ahhoz magas hegyre menni, hogy baj legyen. Nem a hegymászmásból élek, sajnos egyelőre csak költök rá, nagyon sokat. Építész vagyok, azt is nagyon szeretem, számomra az is kihívás.

De az egész hegymászás, főleg a nyolcezres mászás olyan egoista, öncélú sport, amiben csak a mászók hiúsága van benne. Ha az esetemben nem lenne ez a nemzeti érzelmű töltet a háttérben, nem is csinálnám, mert ez nem is igazi hegymászás. Igazi hegymászás az, ha nehéz hegyeket mászik meg valaki, új utakon jut fel a csúcsra, vagyis valamit hozzátesz a hegymászáshoz.

Ön hogyan tenne hozzá?

Azt szeretném, ha valódi teljesítmény lenne a mászásaim mögött. Nagy álmom a K2, aminek a csúcsára magyarok még nem értek fel. Ahogy már mondtam, ez egy öncélú sport. Van, aki azt csinálja, hogy strigulázza, hányat mászott meg a világ 14 nyolcezreséből. Jól megy a soruk, oxigénnel és serpákkal másznak, erősnek és keménynek mutatják, sztárolják magukat. Általában azt mondják, hogy próbálják megtalálni önmagukat, a saját határaikat feszegetik, de engem ez nem érdekel. Ha lehet, akkor nem a klasszikus, sztenderd utakat választanám, hanem inkább a nehezebbeket.

Családja támogatja?

Nyilván féltenek, de próbálok nem kockáztatni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy legyen is teljesítmény, de minél biztonságosabban. Hat-hét éve minden évben összejön egy expedíció, viszont lehet, hogy jövőre már nem fogok ezzel foglalkozni.

Nem tűnik igazi megszállottnak.

Nem is vagyok az, inkább maximalista. Viszont ezt sem abban élem meg, hogy robotként teszem a dolgomat, habár úgy biztosan eredményesebb lennék, de sokkal lazább vagyok minden szempontból. Ha nagyon sok pénzem lenne, és ebből élnék, akkor úgy állnék hozzá, mint egy munkához. Ez viszont most nem áll fenn, ezért egyszerűen csak örülök, ha van lehetőségem mászni.

Hogyan készül egy-egy expedícióra?

Sportközeli életet próbálok élni, rendszeresen veszek részt terepfutó versenyeken, ami jó edzésnek számít. Mellette úszással, biciklizéssel, spinninggel, klasszikus erőnléti mozgásformákkal készítem fel a testemet. Hétvégente kimegyek túrázni, sziklát, hegyet, jeget mászni. De ezeket akkor is csinálnám, ha nem mennék magas hegyekre.

Miért kezdett el hegyet mászni?

Mindig is túráztam, voltak nagy álmaim, hogy egyszer, ha lesz időm, lehetőségem és pénzem, akkor majd szeretnék magas hegyekre menni. Nem volt a családban vagy a közvetlen környezetemben példakép, Erőss Zsolt viszont sok előadást tartott Nagyváradon, Kolozsváron, rajta keresztül kaptam kedvet hozzá. Tartom is magam az álmaimhoz, már amennyire a lehetőségeim engedik. Egy-egy expedíció költsége 5-6 ezer euró, nekem nincsenek nagy igényeim, az elmúlt három alkalommal sikerült szponzorok segítségével elindulni.

Melyik volt a kedvenc mászása?

Talán a legelső, 2009-ben a 7010 méteres Khan Thengri Kazahsztánban. Háromhetes expedíció volt, szívesen emlékszem rá vissza.

Miért?

Mert az volt az első.

Melyiket utálta a legjobban?

Azokat, amik nem sikerültek. Például amiről már beszéltünk, a tavalyi Nanga Parbatot. A 2013-as terrortámadások óta (tálib fegyveresek megöltek tíz hegymászót az alaptáborban - a szerk.) nem túl népszerű a hegy, kevesen voltunk mi is, körülbelül tízen. Senki se hozott köteleket, úgyhogy a kettes tábort se értük el, az jó nagy pénzkidobás volt. Van olyan hegy, ahol próbálkoztam többször is és nem sikerült, de nincs bennem bizonyítási vágy, hogy csak azért is felmenjek. Most egyelőre nem vágyom hegyre.

Miben tartja magát erősnek?

Makacsságban és kitartásban.

Felfelé vagy lefelé nehezebb?

Eddig azt mondtam volna, hogy természetesen felfelé, amíg elérem a csúcsot. Most viszont azt mondom, hogy onnan biztonságban leereszkedni nem fizikailag, hanem mentálisan nehéz. Nagy türelem és önfegyelem kell hozzá, hogy betartsa az ember a pihenőket, egy-egy megállásba ráadásul bele is lehet aludni. Nem véletlen, hogy lefelé történik több baleset, amikor már azt gondoljuk, hogy nem lehet nagy baj, ilyenkor hamarabb kienged az ember, könnyen lehet hibázni. Erőss Zsoltot is lefelé érte a végzetes tragédia.

Most hazautazik és folytatja a munkáját, a tervezést?

Egy hete mindig máshol alszom, szeretnék már hazaérni Nagyváradra, és jól kialudni magam. Érdekes viszont, hogy a hegyen nem fáradtam el annyira, mert az alaptáborban sokszor rossz idő van, várakoznunk kell, olyankor igazából nem csinálunk semmit, csak unatkozunk, olvasunk, történelem poadcastokat hallgatunk. Pont arra gondoltam, hogy legközelebb viszek magammal laptopot, és ott dolgozom majd. Szóval várnak a munkák otthon, igen sok mindent mellőztem, hogy el tudjak menni mászni. Egy-két hét kemény munka jön, mire újra témába jövök a tervekkel, utána lehet, hogy egy kicsit nyugodtabb lesz.

Tudja már, melyik lesz a következő csúcs?

Nem foglalkoztam még ezzel.

 

szerző: Kőváry Anett - origo.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu