25 éves a Kolozsvári Nyilatkozat

Politikatörténeti konferenciát szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács


2017. október 6. péntek, 12:40 perc   

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Amire felesküdtünk Isten s ember előtt címmel szervez politikatörténeti konferenciát, amely a Kolozsvári Nyilatkozat huszonöt éves évfordulójának alkalmával kerül megrendezésre. Az öt évvel ezelőtt – a 20 éves évforduló alkalmával – is megtartott eseményre idén október 13-án (pénteken) 16 órától a kolozsvári Magyar Unitárius Egyház imatermében (Magyar/1989. December 21. utca 9. szám) kerül sor.  

Az 1992. október 25-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban az akkori egységes érdekvédelmi szövetség elfogadta és felesküdött a Kolozsvári Nyilatkozatra, amely az erdélyi magyar nemzeti közösség önrendelkezésének ügyét tartja szem előtt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindmáig a belső önrendelkezés révén elérhető autonómia megteremtésében és a nyilatkozat jogérvényességében hisz, így szükségesnek tartja a történelmileg is jelentős eskütételre való megemlékezést.

Az eseményt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetők elnöke nyitja meg, ezt követően pedig előadássorozattal folytatódik a délután. Szőcs Géza, miniszterelnöki megbízott Az Országos Elnökség szerepe a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei előkészítésében címmel nyitja meg az előadások sorát. Őt követően Tőkés László, az EMNT elnöke a politikai asszimiláció helyzetéről tart előadást. A 1992-es nyilatkozat szövegének alakulásáról Bodó Barna politológus beszél majd, Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke pedig a Kolozsvári Nyilatkozat elleni balliberális sajtóháborút ismerteti. Az autonómiatörekvés melletti következetes kiállásról Kónya-Hamar Sándor fog beszélni, majd egy rövid szünetet követően a Néppárt képviseletében Szilágyi Zsolt elnök az autonómiaharc helyzetéről, Toró T. Tibor, ügyvezető elnök pedig a nyilatkozat szellemiségéről tart előadást. Katona Ádám, az RMDSZ autonómiaért harcoló utolsó tagjaként szólal fel, az előadásokat pedig a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs A Kolozsvári Nyilatkozat céljai és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaharca című beszéde zárja.

A konferencián való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött, melyet bárki megtehet a titkarsag@emnt.org e-mail címen keresztül.

emnt.org


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu