A cigányok integrációjáról csíkszeredai szemmel

Ha valaki úgy döntene, hogy a cigánykérdéssel szeretne foglalkozni, az legyen felkészülve, hogy bármit is tesz, abból előbb-utóbb csak baja származik. Talán ez is az oka annak, hogy a cigánykérdés megoldásának súlya nem áll egyenes arányban a problémával kapcsolatosan megjelent írások, tanulmányok, információk mennyiségével.


2014. július 8. kedd, 15:53 perc   

Ha valaki úgy döntene, hogy a cigánykérdéssel szeretne foglalkozni, az legyen felkészülve, hogy bármit is tesz, abból előbb-utóbb csak baja származik. Talán ez is az oka annak, hogy a cigánykérdés megoldásának súlya nem áll egyenes arányban a problémával kapcsolatosan megjelent írások, tanulmányok, információk mennyiségével. Ezek jóval kevesebbek. Sokszor az volt az érzésem, hogy ez hiába európai probléma, mégis félig-meddig tabutéma. Barátaim, munkatársaim, de egyes párttársaim is különbözőképpen vélekedtek: ne foglalkozz velük, mert csak a bajodat gyűjtöd meg; ne foglalkozz velük, mert javíthatatlanok; próbáld meg, de lehet, hogy „beletörik a bicskád”; csak jó dolgokat írjál, ha nem akarod meggyűjteni a bajod.

Voltak olyan párttársaim is, akik azzal biztattak, hogy csak rajta, mert ezt is valakinek egyszer meg kell tennie, de elfogultság nélkül. Én ezekre hallgattam és egy belső indíttatásra. Az évtizedek óta tartó kapcsolatom ezzel az etnikummal meggyőzött arról, hogy ne csatlakozzam a cigányellenes előítéletekkel tele nagy többség soraihoz. Inkább megmaradtam kívülálló szemlélőnek. Az sem elhanyagolható tény, hogy könnyedén a diszkriminációellenes tanács figyelmébe kerülnék, ha nem azt írnám, amit a cigány érdekvédő szervezetek elvárnak. Előrebocsájtom, hogyha valaki még szeretne írni erről a témáról, a hatóságok ellenállásába is ütközhet. De ugyanez történik a roma érdekvédelmi szervezetek esetében is.

Úgy gondoltam, hogy egy ilyen nagy horderejű probléma, mint a cigányok társadalmi integrációja, komoly előtanulmányt feltételez. Csak a problémák konkrét megnevezésével lehet nekifogni ennek a hosszú folyamatnak. Szükséges megállapítani a reális számukat, azt, hogy hányan végeztek elemi iskolát, gimnáziumot, szakközépiskolát, egyetemet, és meg kell ismerni a hivatalos munkahellyel rendelkezőknek a számát. Mindezen adatok birtokában már el is lehet kezdeni az integráció folyamatait. Csakhogy ezekhez az adatokhoz nehéz, sok esetben lehetetlen hozzájutni. A hivatalos szerveknél diszkriminációként értékelik, és nem adnak ki adatokat. Ha ezeket a cigány érdekvédelmi szervezetektől igényeled, nem kapsz választ.

Szükséges volna megismerni az igazi vezetőiket, hiszen a hivatalos érdekvédelmi szervezetek vezetői legtöbbször csak az integrációra szánt európai uniós pénzek haszonélvezői.

Úgy tűnik, hogy eddig senki nem akarta komolyan a cigányok integrációját, pedig ez az egyik akadálya Románia schengeni övezethez való csatlakozásának is. Jelenleg a romák integrációja utópiának tűnik. Sokat beszélnek róla, de nagyon kevés történik ezen a téren. Nem elhanyagolható tény az sem, ha a lakosság megismerné a romák történelmét, eredetüket, kultúrájukat és a történelem folyamán általuk elszenvedett atrocitásokat vagy a cigány holokausztot, ez csökkenthetné az irántuk megnyilvánuló gyűlöletet, és pozitívan befolyásolná integrációjukat.

A következőkben röviden összefoglalnám, mit tudunk a cigányok történelméről, az őket ért megpróbáltatásokról. A világ népei más és más elnevezést adtak a cigány népnek. Magyarországon a cigány, a csehek a cikon, a német a zigeuner, az olasz a zingaro, a portugal a cigano, a román a ţigan, a spanyol zincal, a svédek a zigenare, a szerbek, horvátok, szlovénok a cigan, a törökök a cingene elnevezést használják. Ezek a kifejezések görög eredetűek – a tsziganosz szóra vezethetőek vissza, amelynek egykori jelentése „törvénnyel szembenálló” volt.

Az 1971. április 8−12. között Londonban megtartott Roma Világkongresszuson résztvevő különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek konszenzussal fogadták el a hivatalos elnevezésüket – ami a ROM (jelentése: ember vagy férfi) és ennek többes számú alakja a ROMA (jelentése: emberek) legyen.

A romák eredetvizsgálatánál a legnagyobb probléma, hogy nem maradt fenn olyan írásos emlék, amely használható lenne. Maguk a cigányok a történelmük során az írást nem használták.

A cigány elnevezés pejoratív, negatív jelentéstartalmat hordoz, ezért a közéletben kerülendőnek tartják, de a cigányok zöme továbbra is cigánynak nevezi magát. Magyarországon hivatalosan is ezt a kifejezést használják (országos Cigány Önkormányzat). Romániában a rendszerváltás után vált a roma kifejezés hivatalossá és kötelezővé. Azonban az utóbbi években a romániai közéletben is egyre inkább használják a cigány (ţigan) elnevezést, mivel az Európai Unióba való tömeges roma kivándorlás és az ott elkövetett bűncselekmények miatt tévesen románokként azonosították őket az unió lakosai, és ezzel lejáratták Románia nyugat-európai megítélését, évekre visszavetve Románia schengeni övezethez való csatlakozását.

A cigányok Indiából származnak és a 15. században vándoroltak be Európába. Önmagukat rom-nak vagy kálónak „feketének” nevezték. A Káló nevet ma Erdély több területén a cigányok családnévként használják. Néhány megnevezésük, mint az angol gipsy, a görög ejiftos, a francia gitans vagy a délszláv nyelvekben használt egjupci – egyiptomi eredetükre utalnak. A valóság azonban az, hogy Egyiptom a cigányság egyik ágának volt egy ideig a hazája – a balkán-félszigetre való áttelepedés előtt. Ezért a középkorban a latin populus pharaonis (Fáraó népe) kifejezést is használták.

A cigányság őshazája India. Innen a 10. században kezdődik az elvándorlásuk, több kutató szerint ismeretlen okokból, de más feltételezések szerint a konfrontációk, hadjáratok elől menekültek, nem harcoltak hazájukért, inkább feladták azt. Nyugat felé vándoroltak. Első állomásuk Perzsia volt. Erre utalnak a romani nyelvben fellelhető perzsa eredetű szavak. Majd innen Örményországba költöztek. Az ott-tartózkodás nagy hatással volt a népcsoportra, sok örmény eredetű kifejezést vettek át, amelyek mindmáig fellelhetőek a mindennapi szóhasználatukban (băv=kemence, dadum=dinnye ).

A török hódítások elől tovább kellett vándorolniuk, így a 11. században Konstantinápoly és Thrákia környékén telepednek le, majd később a Földközi-tenger térségében jelennek meg. Ebben az időben ragasztották rájuk a máig is ismert elnevezésüket. A 11. században a Bizánci Birodalomban adszirkaroknak nevezték őket, ami az athingarosz görög kifejezés romlott formája. Innen származik a cigány elnevezésük.

A török terjeszkedés azonban eléri a Balkán-félszigetet is (Makedónia, Szerbia, Bulgária elvesztik függetlenségüket). Boszniát és Havasalföldet adófizetői státuszba kényszerítették. Így a cigányság nagyrészt török hatalom alá kerül. Akik Moldvába vagy Havasalföldre érkeztek, azokat a bojárok és az ortodox egyház hamarosan szolgaságba vetették, egyszerűen értéktárgyként kezelték, adták-vették őket. Csak egymás között házasodhattak. Ha más nép tagja ezt megszegte- ugyanolyan jogállásúvá vált, mint a cigányok. Ebből a megalázó helyzetből az itt élő cigányság csak a 19. században (1856) szabadult.

A Kárpát-medencébe két hullámban érkeztek. Először a 15. században tűnnek fel, és innen vándorolnak Nyugat-Európa országaiba, ahol először bohémeknek nevezik őket, vagy magyar cigányoknak. A második hullám a román rabszolgaságból való felszabadulás után (1856) érkezik Európába, és oláh cigányoknak nevezik őket.

Európában vándorló életformájuk, viselkedési szokásaik, környezetüket erősen megterhelő életmódjuk miatt hamarosan maguk ellen fordították a többségi nemzetek gyűlöletét, és szembekerülnek az illető nemzetek törvényeivel. Ez lehet az oka annak a sok szenvedésnek, aminek ki voltak téve évszázadokig. Megtűrt etnikai kisebbség, amely nem rendelkezik anyaországgal. Több országban kegyetlen intézkedéseket hoztak ellene. Ezek az intézkedések azonban nem hozták meg a várt eredményt, ezért 1498-ban a freiburgi gyűlés határozatának értelmében, egy éven belül a cigányok kötelesek voltak elhagyni Németország területét, ellenkező esetben agyonlövik őket. A határozatot 1772-ben úgy módosították, hogy csak a cigány férfiakat kell agyonlőni, a nőket pedig megvesszőzni, és homlokukat megbélyegezni. Szándékuk az volt, hogy letelepítsék a cigányokat, adófizetők legyenek. Ennek érdekében több más intézkedést is hoztak: eltiltották a lótartástól, a lóval való kereskedéstől, a zenéléstől, a koldulástól, nem kaphattak útlevelet, nem viselhették eredeti öltözetüket, nem beszélhették saját nyelvüket, egymás között nem házasodhattak. De a legdurvább intézkedés az volt, hogy elvették a 4 éven felüli gyermekeiket és parasztcsaládokhoz adták, így próbálták „rendes életre” nevelni a cigánygyerekeket. A nevelési költségek felét a gyerek szülei fizették. A cigány férfiakat besorozták, és nem engedték szabadságra. Megváltoztatták a cigány elnevezést is. Ezután őket „új parasztnak” nevezték.

Poroszországban I. Frigyes elrendelte, hogy ha valamelyik helységben cigányt látnak, azonnal harangozni kell, és üldözőbe kell venni őt. Az ország határán akasztófákat állítottak fel ezzel a felirattal: „Erre akasszák a cigányokat és más tolvaj népséget, férfit és nőt”.

Spanyolországban 1491-ben cigányellenes törvényt fogadtak el. A törvény célja a cigányok letelepítése volt. 100 ostorcsapással és füllevágással büntették azokat, akiknek nem volt állandó lakhelye. 1525-ben a törvénymódosítás értelmében kiutasították azokat, akik nem telepedtek le. A cigányok az inkvizíció különös kegyetlensége és üldözése miatt telepedtek le és tértek át a spanyol nyelv használatára. 1447-ben kitiltották őket Barcelonából.

1471-ben Svájcban is megjelennek az első cigányellenes törvények.

Angliában 1531-ben diszkriminatív törvényt fogadtak el a cigánysággal szemben, arra kötelezvén, hogy azonnal hagyják el az országot. Akik visszatértek, azokat felakasztották (1783-ig 1800 cigányt akasztottak fel). Skóciában a visszatért cigányokat fülükkel a fához szegelték, és sorsukra hagyták őket.

Franciaország 1561-ben utasítja ki a romákat.

Skandináviában a keresztény egyház megtiltja a papoknak a cigányok eltemetését, a gyermekeik megkeresztelését.

A Kárpát-medencében a magyarok a nyugat-európaitól eltérő szabályokat alkalmaztak. Mindezt nem azért, mert toleránsabbak lettek volna, hanem az ország elnéptelenedése miatt nincs közigazgatás, csak a végvárak rendszere működik, és ezért munkaerőre van szükség. Így a cigányokat nem üldözik – szükség volt azok szaktudására (ez volt a török hódoltság kora). Ebben az időben a cigányok még kiváltságokat is kaptak. Ilyen kiváltságok voltak:

¨1422-ből Zsigmond király levele László vajda és népe számára (az igazságszolgáltatási jogot elveszi a földesuraktól, és a cigányvajda hatáskörébe helyezi)

¨II. Ulászló kiváltságlevele Bolgár Tamás cigányvajdának

¨1552-ben I. Ferdinánd adómentességet ad 10 sátor cigánynak Szamosújváron egyes földesurak is állítottak ki oltalomlevelet

¨1704-ben II. Rákóczi Ferenc igazságszolgáltatási jogosultságot ad a cigányvajdának.

Ez a szemlélet azonban megszűnik a Habsburg-uralom alatt. 1724-ben III.Károly elrendeli a kóbor cigányok összeírását. Bűntény esetén a cigányokat minden eljárás lefolytatása nélkül lefejezik. A cigányok hátára egy R (relegat=száműzött) betűt égettek, és ha másodszor is bűntényt követtek el, lefejezték őket.

Skóciában az anglikán egyház a 16. század elején ötezer cigányt végeztet ki, Franciaországban 1595-ben parlamenti határozat született kiirtásukra, Svédországban és Dániában 1662-ben halálbüntetés járt azoknak a cigányoknak, akik nem hagyják el az országot. A 18. században Mária Terézia és II. József rendeletben próbálták e népcsoportot kisebb-nagyobb sikerrel letelepíteni a számukra kijelölt falvak határába, ahol cigányputrikban laktak, nem hagyhatták el új lakóhelyüket, és adófizetőkké váltak.

Felmerült a cigányság egy közös helyre való telepítésének ötlete is: eszerint a tengerpartot jelölték volna ki lakhelyükül. A XIX században sem szűnik a cigányellenesség Európában. Nem mehetnek Ausztriába. Megjelenik a kitoloncolás intézménye.

Németországban az 1920-as években jelennek meg a cigánytörvények, amelyeknek célja a letelepítés és a vándorlás megakadályozása.

1926-ban Bajorországban megjelenik a Cigány- és munkakerülő törvény. Ennek célja a vándorkaravánok felszámolása, amelyek a közbiztonságot veszélyeztették. Tilos lesz az állattartás, lőfegyverviselés. A rendőrség által ellenőrzendő táborhelyeket jelölnek ki előzetes bejelentés után. Kötelező a gyermekek beiskolázása. A gyermekek egész évben csak ugyanabba az iskolába járhatnak. Az iskolakerülőket árvaházba, javítóintézetbe, a 16 éven felülieket pedig dologházba küldik. 1927-től a táborozó cigányoktól ujjlenyomatot vesznek.

Az 1930-as évektől a náci Németországban a cigányokkal szembeni gyűlölet felerősödik. Az Egészségügyi Minisztérium keretén belül működő Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóintézet radikális biológiai intézkedéseket foganatosított a cigánysággal szemben. Ennek a programnak Robert Ritter professzor volt a vezetője. Ebben a programban a cigányság nagyobbik része történelem és kultúra nélküli, képezhetetlen, szexuálisan kicsapongó, zsidókkal fajilag rokon, alacsonyrendű keleti csőcselékként jelenik meg.

Himmler szerint csak a fajilag értékesebb „törzstiszta” szinti és a csehországi eredetű lalieri cigányokat kell megtűrni (ezek a Németországban élő cigányok 10%-át jelentik). A többit deportálná és sterilizálná – koncentrációs táborokban. Az élésre nem méltó élet megsemmisítéséről szóló eutanázia-törvény értelmében sok ezer cigányt ivartalanítottak, akárcsak az örökletes betegségekben szenvedő gyermekek szüleit, gyengeelméjűeket, skizofréneket, mániás depresszióban, siketségben, testi torzulásokban szenvedőket és homoszexuálisokat.

1938-tól a Német Belügyminisztérium határozata értelmében a cigányok elvesztik állampolgárságukat, megtiltják a cigányok és a nem cigányok (gádzsó) közötti házasságokat, összeírják a 6 éven felüli cigányokat, és nyilvántartásba veszik őket. Felmerül annak a gondolata, hogy Polinézia szigetére telepítsék át őket. Kár, hogy ez nem történt meg, mert ettől kezdve beindult a „cigány holokauszt”. 1940-ben megkezdődik a cigányok Lengyelországba való deportálása, majd 1942-ben Himmler elrendeli Auschwitzba való deportálásukat, ahol a munkaképteleneket azonnal agyonlőtték vagy elgázosították, a munkaképeseket fekete háromszöggel jelölték meg és „futószalagon” sterilizálták. Elkezdődött a porajmos, ami cigány nyelven (lovari) „elnyelést” jelent, és amelynek során az egész németországi cigány lakosságot kegyetlenül meggyilkolták. A második világháború alatt pedig más országokból is sokakat koncentrációs táborokba hurcoltak, ahol sokat közülük orvosi kísérletekre használtak fel (dr. Mengele és Beigl-Böck professzor). A besugárzás hatása, az ivartalanítási kísérletek, a túlhevítés és túlhűtés hatásai, a hiánybetegségek vizsgálata, a tengervíz vegyszerekkel való ihatóvá tétele, a nők sterilizálása voltak a kísérletek témái. Mindezeket a dachaui és a ravensbrücki táborokban végezték. A legyengült embereket tömegesen végezték ki. A front mögött működő SS-halálbrigádok módszeresen és tömegesen mészárolták le a cigányokat. Becslések szerint 500.000-re tehető a koncentrációs táborokban és azon kívül kínhalált szenvedett cigányok száma. Egyes kutatók ennek többszörösére is teszik az áldozatok számát.

A Franco-diktatúra idején a cigányokat „belső ellenségként” kezelték, megtiltották nyelvük használatát.

Romániában is osztoztak a cigányok a zsidók sorsában. Őket az Antonescu-kormány nem küldte a németek által működtetett lágerekbe és gázkamrákba, hanem Transznisztriába szállították, majd kivégezték őket. Több mint 30.000 cigányt végeztek így ki, ebből 20.000-et csak Bukarestből hurcoltak el. A II. világháború végéig bizonyítottan 250 – 400.000 zsidót is megöltek borzalmas körülmények között – mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. 2004-ig a román hatóságok tagadták és csak a zsidó szervezetek nyomására ismerték el tettüket. Florin Cioabă, roma király, 2001-ben kijelentette, hogy igenis volt roma holokauszt Romániában. 36.000 cigány (közülük 2000 Szeben megyei) az ország területén és Transznisztriában vesztette életét az Antonescu kormányzás idején:

„Az áldozatok egy része Romániában halt meg, a legtöbben viszont Transznisztriában a Bugnál, ahol hagyták őket éhen halni és megfagyni.

Magyarország csak 1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után kezdte meg a zsidók és cigányok tömeges deportálását. Néhány hónap alatt 31.000 cigányt deportáltak lágerekbe, de már 1931-ben királyi rendelettel korlátozták a vándor iparengedély kiadását, minden cigányt gyanús személynek kellett nézni.

Egyes kutatók szerint a II. világháború alatt a meggyilkolt cigányok száma elérhette a kétmilliót is. A túlélők nem kaptak kártérítést, mint a zsidók. A XX. század végén sem szűnik meg a cigányellenesség. Romániában 20 településről űzték el a cigányokat, szétrombolták, felégették házaikat (Bolentin de deal, Hădăşeni, Kászon altíz, stb.). A II. világháború végével befejeződött a cigányok 500 évig tartó európai üldözése és holokausztja.

Ma Romániában senki nem tud pontos számot mondani a lélekszámukról. Egyes becslések szerint számuk meghaladja az összlakosság 10 %-át. A fiatal értelmiség úgy véli, hogy a romániai gazdasági katasztrófa oka a cigányság. Ezért a nem cigány lakosság „jogos felháborodását” és a többség „jogos önvédelmét” emlegetik.

1990-től az országhatárok átjárhatóságának megteremtésével több százezer román és bolgár cigány lepte el Nyugat-Európát. Ez az „invázió” felkészületlenül érte a lakosságot. A II. világháborút követő időszakban szűnőben levő cigányellenesség újra fellángolt. Az újabb tömeges kivándorlásnak egyedüli „haszonélvezője” csak a román állam volt, aki még egy lépéssel közelebb került az egységes nemzeti állam létrehozásához. A német és a zsidó kisebbségek fejpénzért való eladása felért egy „modern” etnikai tisztogatással, amely ma is Románia negatív megítélését eredményezi. Ez még hosszú ideig fogja éreztetni hatását az ország európai kapcsolataiban. Ma kb. 15.000 szász él Romániában. 1910-ben 250.000 volt a szászok lélekszáma. Ez folyamatosan csökkent. 1948-ig 91.000-en vándoroltak ki a Német Szövetségi Köztársaságba. 1950-1992 között 130.151-en hagyták itt szülőföldjüket. Az 1980-as évektől a román hatóságok csak fejpénz ellenében (13 – 15.000 márka) engedték a kivándorlást. A zsidókért először tyúkfarmok felépítését kérték a zsidó államtól, majd áttért a pénzbeli kiváltásukra. A lakatlan szász házakba cigányokat telepítettek, akik hamarosan lerombolták ezeket a fejlett gazdaságokat.

A XX. század végi cigány kivándorlás azonban nem volt más, mint koldusexport, a bűnözés exportja az EU-ba. Emiatt is ma Románia nagy árat fizet. Ma az ország nemzetközi megítélése mélyponton van. Ezt talán a külföldre látogató román turisták érzik a legjobban, akik szégyellik bevallani román állampolgárságukat. Ugyanakkor súlyos európai problémává is vált a cigánykérdés.

A cigányok ma a világ számos részén megtalálhatóak, de legnagyobb számban Közép- és Kelet-Európában élnek. Számuk megközelítőleg 14 millió – a legnagyobb etnikai kisebbség Európában –, akiknek nincs országa és nem egységes nemzet, szétszórtan élnek az európai országokban. Több etnikai csoportjaik léteznek, amelyek több felfogás szerint különböző népek, akik nehezen vagy egyáltalán nem vegyülnek, megtartva saját identitásukat. Ezt azért is fontos tudni, mert mások az integrációs lehetőségek.

Íme néhány etnikai csoport:

Romungrók – vegyes házasságból (cigány és nem cigány) született gyerekek. Nagy százalékban jellemző rájuk a beolvadás.

Magyar cigányok – vagy magyar nyelvű cigányok – „muzsikus cigányok”. Főként a Kárpát-medence magyarlakta területén élnek, így Székelyföldön is. Külföldön önmagukat magyarnak vallják, de szülőföldjükön elhatárolódnak a nem cigányoktól (gádzsóktól).

Kárpáti cigányok – ők azok, akik megőrizték a roma nyelvet. Önmagukat romungróknak (magyar romáknak) hívják. A 18. században áttértek a magyar nyelv használatára. Ma legtöbbjük Szlovákiában és Csehországban, valamint a délszláv országok területén él. Magyarországon Budapest környékén (Piliscsaba, Csobánka) élnek. A magyarság is vett át ettől a népcsoporttól kifejezéseket, szavakat, amelyekről már nem sokan tudják, hogy cigány eredetű. A magyar nyelvben sok a jövevényszó a kárpáti cigányság nyelvjárásából: csaj(lány), csávó (fiú), manus (ember), dumál (beszél), csóró (szegény), lóvé (pénz), kaja (étel), pia (ital), purdé (gyerek) stb.

Szintók – kulturális és nyelvi szempontból közel állnak a kárpáti cigányokhoz. Számos német eredetű szót használnak. Ők a vándorcirkuszosok, akik lakókocsikban élnek.

Oláh cigányok – több elkülönülő csoportjuk van: lovárik, csurárik, kelderások stb. Ők a XIX. században a román fejedelemségekből érkeztek a Kárpát-medencébe a rabszolgaság megszűnése után.

Beások- az archaikus román nyelvet beszélik, és nem szeretik a roma megnevezést. Az építőiparban dolgoznak, de famegmunkálással, kosárfonással, üstkészítéssel is foglalkoznak.

Román cigányok – a román falvakban élnek, anyanyelvük a román köznyelv. Külföldön magukat románoknak mondják, és koldulással foglalkoznak, vagy különböző portékákkal házalnak.

Gábor cigányok – vagy kalapos Gáborok. Erdélyből származnak, de sokan élnek a Nyárád mentén is. Többségük beszéli a magyar nyelvet is a román és a cigány mellett. Hagyományőrzők, házasságot csak a Gábor családon belül kötnek. A gyerekeiket korán kiházasítják (a fiúkat 15 évesen, a lányokat 13-14 évesen). Általában jómódban élnek, bádogmunkával foglalkoznak, de Európa-szerte kereskedelemmel is foglalkoznak. Vallásukat tekintve többségben adventisták.

A sok hiedelemmel ellentétben a cigányoknak van kultúrájuk, himnuszuk, nemzeti zászlójuk, vallásuk, nyelvük. Vándorlásaik során megtanulták a helyi nyelveket, szokásokat. Ilyen értelemben a cigányok több idegen nyelvet ismernek, mint a többségi nemzetek. Az európai történelmük során voltak szabadok, szolgák és üldözöttek. Mesterségüket tekintve voltak zenészek, kovácsok, kézművesek (vesszőfonás, rézöntés, fafaragás), téglavetők (vályogtégla), kereskedők, cirkuszi mutatványosok, de voltak, akik jóslásra, lopásra, kártyavetésre szakosodtak.

Ma a kelet-európai, spanyolországi, magyarországi cigányok döntő többsége letelepedett életmódot folytat. Más csoportulások folytatják a nomád, vándorló, hagyományos életmódot. A nyugat-európai cigányok jelentős része modern lakókocsikkal vándorol, ellentétben a balkáni országokban élőkkel, akik lovas kocsikból álló karavánokban utaznak.

A nem cigány népektől eltérően, akiknek a hagyományos kultúra folyamatossága a legfontosabb, a cigányok kultúráját a nagyfokú alkalmazkodási képesség, rugalmasság jellemzi. Nagyon sok híres ember került ki ebből az etnikumból. Íme néhány kiemelkedő személyiség: Farkas Kálmán (újságíró), Bori Károly (költő), Nagy Gusztáv (műfordító, költő), Dankó Pista (nótaszerző), Czinka Panna (prímás, zenekarvezető), Lakatos Sándor (prímás), Radics Béla (cigányprímás), Ruha István (hegedűművész), Ion Voicu (hegedűművész), Járóka Lívia (szociálantropológus, politikus), Farkas Flórián (politikus), Palya Bea (énekes), Radics Gigi (énekes), Oláh Gergő (énekes), száztagú cigányzenekar, Mága Zoltán (hegedűművész), Rigó Jancsi (hegedűművész). Voltak köztük híres forradalmárok, mint Sárközi Ferenc (zenész, Kossuth Lajos cigány hadnagya). Ştefan Răzvan (1595-ben), egy cigány rabszolga fia, Moldva fejedelmi rangjáig vitte.

Főleg a zeneművészetben jelentősen hozzájárultak a többségi népek kultúrájához. Vallásuk általában azonos a körülöttük élő népekével, nyelvük a romani nyelv (indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó, sok perzsa, görög, örmény stb. eredetű szót is tartalmaz). Sokan azonban már nem beszélik a cigány nyelvet, nyelvileg már asszimilálodtak.

A Kárpát-medencében élők a 18. századtól folyamatosan áttértek a magyar nyelv használatára. A reformkorban művészetükkel nagy hatást gyakoroltak a magyar nemzeti zene fejlődésére, Liszt Ferencre és másokra. A 19. század végén a különc életű Habsburg József főherceg elkészítette a roma nyelv első nyelvtanát és roma szótárát.

AZ INTEGRÁCIÓ

Ma, a 21. század elején sem könnyű cigánynak lenni Európában. Az irántuk táplált ellenszenv, előítélet, gyűlölet tovább él, mintha semmi sem változott volna 500 év alatt. Ma is Európa leggyűlöltebb nemzetisége, akikkel még mindig tehetetlenek a többségi nemzetek. Integrációjuk szükségessége vitathatatlanul a legfontosabb problémája az Európai Uniónak. Vajon miért lett ennyire fontos a roma integráció? 500 év alatt a legszörnyűbb atrocitások alkalmazásával sem sikerült ezt teljesen megvalósítani. Mi az, ami sürgeti ezt a folyamatot? A bűnözés visszaszorítása? Vagy egy demográfiai katasztrófa megelőzése? Nehezen elhihető, hogy az integráció célja a mélyszegénység, nyomorúság felszámolása volna, hiszen ez létezik más nemzeteknél is (India, Dél-Amerika).

A II. világháború utáni társadalmat a tolerancia jellemzi. Megalakult a Nemzetközi Roma Szövetség (IRU). Ma a párbeszéd útját kellene követni a cigányság integrációjában. Nem lehet türelmetlenséggel, gyűlölettel eredményt elérni. Nem lehet egy nemzetet sem arra kötelezni, hogy feladja nyelvét, kultúráját, önazonosságát, másságát. Nem lehet pogromokat, tömeggyilkosságokat elkövetni büntetés nélkül. Nem lehet egy nemzet szaporodását erőszakosan akadályozni, lassítani.

Az integráció kifejezés használata nem a legmegfelelőbb a cigányok, de más nemzeti kisebbségek esetében sem. Legalább 24 értelmezése, jelentése van, többek között jelenti az asszimilációt is. Szerencsésebb volna a „társadalomba való beemelés vagy felzárkóztatás” kifejezéseket használni.

A cigányság fél-periferikus léte ugyanazokat a problémákat veti fel ma is a többségi társadalom számára, mint 200 vagy 400 évvel ezelőtt. Az eredményes megoldás hiányzik mindkét oldalon. A cigánykérdésről sajnos nem lehet nyílt és őszinte vitát folytatni, a multikulturális propaganda és a holomítosz miatt. Sajnos a cigányok sem tesznek semmit annak érdekében, hogy Európában ne utálja mindenki őket. Húsz év alatt semmi hasznosat nem hoztak a befogadó államnak.

A pozitív diszkrimináció nem hozta meg a várt eredményeket. Sőt, egyes területeken egyenesen káros hatást gyakorolt a társadalomra. Európában, és így Romániában is, a cigányság a legvédettebb kisebbség. Szinte minden megadatik számukra, ha igénylik az integrációt. Románia területén belül létrehozták a királyságot, nem fizetnek adót, elkövethetnek kisebb bűncselekményeket felelősségre vonás nélkül, megteremtve egy új fogalmat – a megélhetési bűnözést, építkezhetnek engedély nélkül. Megengedett a kiskorúak házassága, 13-14 éves kortól a lányok már gyermeket szülnek és mindezt a másság, a tradíció, a multikulturalitás tiszteletben tartásának jegyében. Sajnos, az igazságszolgáltatás is a pozitív diszkrimináció alapján működik. A cigányság soraiban levő óriási bűnözéssel szemben a rendőrség tevékenysége gyenge hatékonyságú, mivel könnyen gyanúsítható rasszizmussal. Ezzel azonban védtelenül hagyja az állampolgárok százezreit, a cigánykérdést politikai kártyaként felhasználók állandó rasszista vádjai miatt.

A cigánykirály haláláról részletesen beszámolt a román közmédia, akárcsak egy igazi király haláláról. Még az államfő és miniszterek is lerótták kegyeletüket a cigánykirály koporsójánál. Az egyik tévéállomás moderátora maximális nézettségi időben kijelentette: ő nagyon szereti a cigányokat, sokkal jobban, mint a magyarokat, mert ők nem követelőznek. A cigányok hallgatnak, és cselekednek. Bizony, ha nem szétszórtan élnének, már az autonómiát is megvalósították volna, mégpedig Bukarest engedélye nélkül. Cioabă királyként halt meg, függetlenül attól, hogy a román kormány tagadja a cigánykirályság létezését. A román politikusok „körüludvarolták” a királyság vezetőit. Băsescu elnök magyarellenes kijelentései miatt elveszítette az erdélyi magyarok támogatását, ezért a cigányságot, ezt a nagy szavazóbázist akarja a maga pártjára állítani.

Egyes nyugat-európai és amerikai politikai körök szerint a cigánykérdést a többségi társadalom rasszista beállítottsága okozza (vajon az amerikai indiánok „integrációjának” megvalósítása példaértékű más nemzetek számára?). A családi pótlék, a gyermeksegély és más szociális juttatásokból való élés csak növelte a szülési hajlandóságot (13-14 éves kortól), amely kulturális szokásaikból eredően eleve beleivódott a cigány fiatalokba. Soraikban a bűnözés sokszorosa a többségi lakosságénak, ami úgy városon, mint falun erős cigányellenességet termelt ki, de ugyanakkor erős gyűlölet él a cigányság soraiban is a többségi társadalommal szemben (radikalizálódás). A bizalmatlanság a nem cigányokkal szemben erőfitogtatásban csúcsosodik, főleg akkor, amikor nem kívánt esemény történik valamelyik embertársukkal. Tömegesen gyűlnek össze a kórház előcsarnokában, törvényszéken, rendőrségen. A lakosság ellenszenvét a tömegkommunikáció táplálja azzal, hogy a cigányok által elkövetett bűnöket, konfliktusokat kiemelten mutatják be a nézőknek. Hetente mutatnak be késekkel és kardokkal verekedő cigánybandákat. Ez megfélemlíti a lakosokat, akik elzárkóznak, elkerülik ezeket a konfliktusokat, nem tanúskodnak, nem tesznek feljelentést, és ezzel csak megerősítik a bandák hatalmát, akik uralják a közösséget.

Az integrálódási folyamat a legnehezebb az oláh-cigányoknál, ahol családonként 6 gyerek az átlag. Az Európai Bizottság támogatja minden lehetséges politikai, jogi, pénzügyi eszközzel az Unió országait a roma integráció kérdésében. Az eredmény azonban még mindig várat magára. Minden uniós tagállam kialakította saját nemzeti romaintegrációs stratégiáját. Ebben Magország jár az élen. A 20. század vége és a 21. század eleje egy egészen más probléma elé állítja főleg Közép-Európa kormányait. A nem roma lakosság gyors fogyása és ezzel párhuzamosan a roma lakosság magas születési arányszáma a közeljövőben (30 – 40 év múlva) a társadalom szétzilálódásával fenyeget. Ez leginkább Kelet-Közép-Európa országait fenyegeti. Elsősorban Bulgáriát, Szlovákiát, Romániát, de érinti Magyarországot és Csehországot is. Nagy gondot okoznak a lengyeleknél és az ukránoknál is, de ott az összlakosság számához viszonyítva a cigányság kisebb százalékot tesz ki. Az oroszok pedig nem engedik, hogy a „fejükre nőjön egy domináns, romboló nép” (Kuruc info).

A cigánykérdés megoldatlan gondjai néhány évtized elteltével veszélyeztetni fogják a társadalom fennmaradását. A magas születési arányszám megkétszerezi a mostani cigány lakosság számát. Párhuzamosan a nem cigány lakosság számának drasztikus csökkenése, a nyugdíjasok számának fokozatos emelkedése (a lakosság elöregedése) oda vezetnek, hogy ezek az országok képtelenek lesznek a nyugdíjak folyósítására. Ezt csak úgy kerülhetik el, ha megszüntetik vagy minimumra csökkentik a cigányoknak adott szociális segélyeket. Ez azonban konfliktusokhoz vezet. A legnagyobb veszély Bulgáriát fenyegeti, mert 2050- re a számítások szerint ötmillióra emelkedik a nyugdíjasok száma és kétmillióra a cigányoké, akik megszokták a szociális segélyen való életvitelt.

De egy ország csak annyira erős, amennyi parazitát el tud tartani (a mondás a Római Birodalom idejéből származik). De vajon miért ilyen nehéz az integrációjuk, amikor fajilag értékes, tehetséges népességről van szó? Az európai cigány lakosság körülbelül fele részben már keveredett a környezetében élő népcsoportokkal. Ennek ellenére még mindig kevesen integrálódtak. Legtöbben Spanyolországban (többségük Andalúziában) és a Magyarországon élők integrálódtak ( a cigány lakosság kb. 10 %-a).

Miért ez a nagy érdektelenség és ellenállás ezzel a folyamattal szemben? Miért nem segítik a gazdag és már integrálódott cigányok a nyomorban tengődő nemzettársaikat? Kik azok, akiknek érdekében áll, hogy megtartsák a feudális viszonyokat? Nehéz elfogadni a cigányságot olyannak, amilyen, megérteni a cigány értékrendet, a dolgokhoz való viszonyulásukat.

Sok cigány azt mondja: ők szabadnak születtek, és azok akarnak maradni. Ők nem akarnak a bankok rabságában élni, mint a gádzsók. Szeretik korlátok nélkül az őseiktől örökölt szokásokat, életformát folytatni. Ennek következtében ma a társadalom olyan csoportjává váltak, amely teljesen elszakadt a többségi társadalomtól. Visszavezetésük pedig sokak véleménye szerint utopisztikusnak tűnik. A szakadék pedig egyre csak mélyül. A kapcsolatteremtés ezzel az etnikummal egyre nehezebb, pedig az integrációhoz fontos a párbeszéd.

A hatóságok által kezdeményezett találkozásokon legtöbbször az volt az érzésem, mintha a cigányság képviselői csak fizikailag vettek volna részt, és szótlanul végighallgatták a róluk szóló problémák felsorolását. Kívülállókként viselkedtek, azt az érzést keltve, mintha nem is róluk szólt volna. Emiatt aztán minden kezdeményezés kudarcot vallott, munkánk eredménytelen maradt. Ma a cigányság életkörülményei jelentősen rosszabbak a romániai lakosság életkörülményeinél. Ezért elsősorban ők a felelősök: az igénytelenség megtestesítői, akik figyelmen kívül hagyják a higiéniai követelményeket, nem oltatják be gyermekeiket, a rossz lakásviszonyok és a hiányos étrend miatt a gyermekek alultápláltak, sokat betegeskednek. A felnőtteknek nincs egészségügyi biztosításuk, nagy az elhalálozás soraikban, és alacsony az átlagéletkor. Életvitelük rombolja a környezetet, és veszélyezteti a környezetükben élőket. A többségi nemzetek is követtek el hibákat: kihagyták a cigányokat a földosztásból, sok országban akadályozták a letelepedésüket, inkább az ország elhagyására kötelezték őket (határok népei). A cigányokat elsőként dobták ki a munkahelyükről a nagyipar átalakulása után.

Majdnem mindenik európai ország egyetért abban, hogy az integrációban fontos szerepet kell, betöltenie az oktatásnak, a foglalkoztatásnak, az egészségügynek, a lakhatásnak, de nem elhanyagolható az egyház szerepe sem. Csakhogy ezeken a területeken csak úgy lehet eredményt elérni, ha már a gyermek születése után megkezdik annak szocializálását. Sajnos a cigány családoknál ez a folyamat nagyon gyengén vagy egyáltalán nem létezik. A szocializálódás első és legfontosabb állomása a család. A szocializáció nem más, mint a „társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat (Bagdy, 1986). Ez a folyamat a születéstől a halálig tart. A család a szocializáció első színtere, az határozza meg a gyermek viselkedését, beilleszkedő képességét az óvodába, iskolába. A cigány családok csak a gyermekről való gondoskodást tartják fontosnak, és nem foglalkoznak azok szocializálódásával – ők saját törvényeik szerint nevelik a gyermekeket. Csak anyatejjel táplálják őket, ha nincs az anyának teje, akkor más szoptatja a csecsemőt. Mindig van valaki, aki akkor szült, és a sajátján kívül megszoptatja a más anya gyermekét is. A szülők könnyedén rábízzák csecsemőjüket keresztszüleikre, vagy mindenhová magukkal viszik. A gyerek az anyával alszik, és napközben szabadon mozoghat. Több generáció él egy szobában, így a gyermekek is részesei a családi vitáknak, a szülők intim életének. A nevelés mintaadással történik. A szülők valójában nem nevelnek. A gyermek a felnőttek viselkedésének lemásolója, utánzásra kényszerül (alapvető szocializációs gyakorlat). Nincsenek „receptek” a gyermeknevelés terén. A 12. életévük betöltése után már felnőttként kezelik őket, és önállóan részt vesznek a családi munkában (takarítás, főzés, mosás), férjhez mennek, vagy megnősülnek.

A cigánygyerekek csak a cigány csoport tagjai által a velük szemben támasztott elvárásoknak felelnek meg, és semmiképp a többségi nemzettel szembeni elvárásoknak. Ezzel is magyarázható, hogy az iskolai tevékenységük nem megfelelő, mivel nem tudnak alkalmazkodni a fegyelmi elvárásokhoz (ők szabadon nőttek), és beilleszkedési nehézségekkel küzdenek. Az iskolák többsége nem tolerálja a cigánygyerekek eltérő viselkedését, ezért gyengébb képességűnek nyilvánítják, és kisegítő iskolákba tanácsolják, ahonnan a „felkapaszkodás” lehetősége minimális. Ezért is nagyon alacsony azok száma, akik érettségiznek. Talán jobb volna, ha a cigánygyerekek külön iskolában tanulnának, vagy legalább az elemit itt végeznék. Ugyanígy a külön óvodai oktatást is szerencsésebb megoldásnak találom. Sajnos, ezt a rendszert rögtön megtámadnák az érdekvédelmi szervezetek, szeparatizmussal vádolnák meg a többségi nemzet vezetőit, anélkül, hogy alternatívát kínálnának fel ennek a súlyos problémának a megoldására. Márpedig, ha az integráció folyamatát nem kezdik el már csecsemőkorban, akkor ez a folyamat eredménytelen lesz, mivel a magas születések számával a nyomorúság, szegénység csak „újratermelődik”. Szinte „láthatatlanná” válik emiatt a társadalomba beilleszkedett cigányok kis csoportja.

A rendszeres szociális segély sok cigány családnak egyik meghatározó jövedelme. Ezt csak feketemunkával, koldulással, lopással pótolják, pedig a szegénység ellen a legjobban munkával lehet küzdeni.

A családnak jól meghatározott szocializációs funkciói vannak: a biztonságérzet megteremtése, a személyiségfejlődés érzelmi alapjainak lerakása, a beszéd megtanítása, az első interakciós tér biztosítása (az első kapcsolatok), bizonyos magatartásformák elsajátítása, az én-tudat és identitás formálása.

Az iskolába való beíratás előtt az értelmi képességet és a motivációt a család alapozza meg. A cigányok esetében az iskolába járás kényszerből történik. Sok esetben kényszeríteni kell a szülőket (a gyermekpénz elvesztésének veszélye) arra, hogy gyermekeiket iskolába adják.

A cigánygyerekek családi szocializációjának hiánya oktatási esélytelenséghez, lemorzsolódáshoz és beilleszkedési képtelenséghez vezet. Később pedig lehetetlenné válik a munka világába való beilleszkedés, ami 80-90%-os tartós munkanélküliséget eredményez. Pedig csak a munka és az oktatás a két legfontosabb tényező, amely segíthet az integrációs folyamatban. Ma a legtöbb munkaképes roma fiatal az Európai Unióban bűnbandákba szerveződve követ el törvénytelenségeket (zsebmetszés, prostitúció, kéregetés, lopás, rablás stb). Ez az oka annak, hogy sok EU-tagország intézkedéseket foganatosít ellenük (kitoloncolás, bevándorlás korlátozása, szociális segélyek megvonása kapcsán stb.) Csak Franciaországban 2013-ban kétszer annyi cigánytelepet számoltak fel, mint 2012-ben. Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Viviane Reding a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban így nyilatkozott: ”…nevén kell nevezni a problémát, amit az európai cigányság jelent.... a magasabb segélyek miatt Nyugat-Európába költöző román és bolgár romák nem illeszkednek be a társadalomba, és amíg a gyermekeiket sem járatják iskolába, addig a probléma megoldhatatlan lesz.”

Vajon rá lehet-e venni a cigányokat arra, hogy csak annyi gyermeket szüljenek, amennyit tisztességes munkával keresett pénzen fel tudnak nevelni, nélkülözés nélkül? A román EÜ minisztérium ingyenesen biztosítja a családtervezéshez szükséges eszközöket (spirál, kondom, hormonális gyógyszerek). A nem kívánt terhességek megelőzésére több hajlandóság mutatkozik a cigánylányok részéről. A férfiak azok, akik tiltják a terhességgel szembeni védekezést. A többségi nemzet sok tagja úgy gondolja, hogy a társadalomba való beilleszkedés megvalósítása csak több generáción keresztül történő, drákói intézkedések révén lenne lehetséges.

Folytatás


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu