A csíksomlyói búcsú és az unitáriusok

Ma, pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és immár nemzeti ünnepét.
Fotó: hirado.hu


2018. május 20. vasárnap, 11:28 perc   

Igen elterjedt az a legenda, miszerint a búcsú eredete a hargitai, Tolvajos-tetői, pontosabban a lónyuggatói csatához köthető. 

Annak ellenére, hogy többen többször is közölték ennek cáfolatát, a legenda mégis tartja magát. Sőt, a magyarországi nemzeti hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda (MTI) tegnapelőtti háttéranyagában is ezt elevenítette fel: „Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, abban az évben, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe a gyergyóalfalvi plébános, István atya vezetésével pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, s miután Szűz Mária segítségét kérték, legyőzték a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után nyírfaágakkal ékesített lobogóikkal újfent Csíksomlyón adtak hálát a diadalért, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben elzarándokolnak ide pünkösd szombatján”. Az utóbbi másfél évtizedben több tanulmány szakszerűen cáfolta a legenda állításait. Ezúttal egy, a kolozsvári Szabadság napilapban 2013. május 18-án megjelent írást veszünk át. (sz. a.)

Volt-e csata a Lónyuggatón?

Hosszú évszázadok óta minden pünkösd szombatján Csíksomlyón tartják a híres csíksomlyói búcsút. A katolikus hagyomány szerint a csíki és gyergyói katolikus székelyek Nagyerdőn, a Lónyuggatón vívott csata során megvédték vallásukat az unitáriussá váló János Zsigmond erőszakos, fegyveres térítése ellen. Az ütközetet a különböző források pünkösd szombatjára tették, de az évszámban komoly eltérések mutatkoznak: 1556, 1559 és 1567 egyaránt szerepelt. Az 1559-es dátum a csíksomlyói kegytemplom melletti kápolnára 1817-ben a báró Henter Antal udvarhelyszéki főkirálybíró által felhelyeztetett emléktábla alapján terjedt el, előtte inkább az 1567-es változat élt a köztudatban. A hagyomány szerint miközben a férfiak a Hargitán harcoltak, az otthon maradt asszonyok, gyermekek és öregek a csíksomlyói Mária-szobor előtt imádkoztak. A csata után itt fogadták a hazatérő győzteseket, ennek emlékeként tartják mind a mai napig a búcsújárást.

Az érdeklődő olvasó számtalan leírást találhat a búcsúról útikönyvekben, ismeretterjesztő és tudományos művekben, ám ha valaki beleássa magát a téma irodalmába, rögtön feltűnhet egy olyan furcsaság, ami miatt a legújabb történeti kutatások kétségbe vonják a történet hitelességét. A búcsú eredettörténetéről az 1780-as évek előtti időkből semmilyen említés nincs. Mindössze két 1780 körül alkotó történetíró műve nyomán terjedt el mintegy legendaként a mesebeli csata híre. A legtöbb későbbi szöveg Cserey Farkas Geographia Mariana Regni Hungariae című művét nevezi meg forrásaként.

Ám van egy kis bökkenő: Cserey Farkas könyvét vagy kéziratát tulajdonképpen nem ismerjük. Könyvtörténetünk jeles kutatói eddig sikertelenül próbáltak a nyomára bukkanni.

Hogy elveszett vagy nem is létezett soha, sajnos nem tudni. Ennek ellenére a későbbi idézők alapján össze lehet állítani a búcsújárás Cserey-féle verzióját.

Eszerint 1566-ban János Zsigmond az unitárius Blandrata Györgynek teljhatalmat adott, a következő évben pedig hadával a katolikus hitükben kitartó, Csíksomlyón gyülekező székelyek ellen indult. A közös imádkozás közben érte őket a hír a fejedelem közeledéséről, mire a férfiak fegyverre kaptak, a nők pedig tovább imádkoztak. A csata eseményeit jótékony homály borítja, ám annál színesebbek és részletesebbek a győztes székelyek és az eléjük vonuló hátrahagyottak találkozásáról és templomba vonulásáról szóló leírások. A történet lényege: a más vallású és zsarnoki uralkodóval szemben véghezvitt kollektív ellenállás hőstette. Cserey Farkas mellett az eredettörténetnek még egy forrását szokás említeni. Losteiner Leonárd ferences rendtörténész munkáiról van szó, amelyeket a csíksomlyói ferences rendházban őriznek. Az események csodás elemei elsősorban ezekben a művekben fordulnak elő, illetve főként rá hivatkoznak a későbbi szerzők. Eszerint egy ferences szónok buzdította a hit védelmére a gyülekező székelyeket, s beszéde közben ruhája tündöklött a fényességtől. A csata során további csodás elemek segítették a székelyeket, sőt egyes feldolgozásokban olvashatunk hajukat kibontó, és ily módon harcba szálló asszonyokról és lányokról is. Az események betetőzéseként a győzelem után a templomba vonulók kezében tartott ágak kizöldültek.

Cserey Farkas és Losteiner Leonárd munkái szervesen beépültek az őket követő két évszázad köztudatába.

Ismereteink szerint a történet először az 1802-es pünkösdi búcsú során hangzott el egy szentbeszédben, amelyet ezrek hallhattak. Jordánszky Elek 1836-ban megjelent könyve után pedig már nem volt megállás, több tucat írásban olvashatjuk a két szerző által leírt esemény változatait.

Fel kell tennünk a kérdést: egyáltalán hiteles történetről van-e szó, János Zsigmond valóban erőszakkal indult volna az unitárius hit terjesztésére?

Találunk bármi nyomot a hargitai csatára vonatkozóan? Korábbi művekben a fejedelmüket legyőző katolikus székelyekre még csak utalás sem történik, pedig bőven akadna történeti forrás, többek között Kájoni János vagy Györffi Pál munkái, akik 17–18. századi csíksomlyói ferencesek voltak, rendjük történetét pedig a lehető legalaposabban ismerték, mégsem találni náluk semmilyen utalást a csatára vonatkozóan. De semmi ilyesmit nem olvashatunk akkor sem, ha fellapozzuk Nedeczky László Mária-kegyhelyeket bemutató könyvét.

Tehát még a katolikus források sem tudnak a hargitai ütközetről.

Ám ha a csata nem történeti tény, hanem Cserey és Losteiner nyomán terjedt el, akkor valójában csupán egy mondaszerű eredettörténetről van szó. Csíksomlyónak óriási vonzereje van évszázadok óta, de a hargitai csata története nem a kiváltó oka, hanem éppen fordítva, az esemény, azaz a búcsújárás teremtette meg magának a saját tradícióját. Rövid idő alatt közös hitté, közös múlttá vált a kitalált győzelem. De miért pont a 18. század végén történt meg ez, és miért pont Csereyék munkássága nyomán?

Cserey Farkas – akinek családja nem sokkal korábban még az unitárius felekezethez tartozott –  1719-től 1782-ig élt, művelt és hitbuzgó katolikus székelyföldi nemesként több könyvet írt, köztük a Mária-kegyhelyekről is. Losteiner Leonárd számos olyan csodát írt le, amelyek a csíksomlyói Mária-szobor csodatévő erejének köszönhetően történtek. Ennek megfelelően az erdélyi katolikus püspökök a 18. században hosszas vizsgálatokat folytattak a Mária-szobor kapcsán. Az első vizsgálóbizottság 1746-ban kezdte meg a munkáját, s közel fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy végül kimondják, a szobor csodatévő erejű. Miközben gyűjtötték az anyagot a csodákról, lassacskán megszülethetett a győztes csata gondolata is, ami beépült Cserey és Losteiner ekkoriban írt műveibe is. A történet aztán viharos gyorsasággal terjedni kezdett, amit nagyban előmozdított a ferences rendház életében az 1770-es években bekövetkezett fellendülés.

De még inkább előmozdította a legendaképződést II. József trónra lépése.

Uralkodása Erdélyben a régi rend összeomlásának hangulatát hozta, a jelen konfliktusai pedig hamar visszavetültek a múltba. Így a zsarnoki uralkodónak ellenálló hősies közösség képe aktuális és mögöttes tartalommal telt meg: szimbólumként szolgált II. József ellenzékének.

Azonban ha az 1567-es csata minden valóság­alapot nélkülöző legenda csak, akkor azt is bátran feltételezhetjük, hogy a búcsú sem feltétlenül ekkor kezdődött.

Valóban van említés a 16. századi előzményekre, de a 17. századból nincsenek adatok a búcsújárás folyamatosságára. Csak a 17–18. század fordulójától kezdve szaporodnak az utalások a búcsújárásra. 1657 után, II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratának következtében több tatár betörés is pusztította a vidéket, a búcsújárás az ettől való megmeneküléssel kapcsolatban jöhetett létre.

A 18. század elejétől megkezdődött a katolikus intézményrendszer újjáépülése, ezzel párhuzamosan a ferences rendház újra virágzásnak indult, a kulturális fellendülés pedig vonzó kegyhellyé tette Csíksomlyót. A kegyhely és a búcsújárás történetét egyre régebbre vetítették vissza. Végül az alattvalóival konfliktusba kerülő, és a székelyeket az 1562-es lázadásuk után keményen megbüntető János Zsigmondnál állapodott meg és alakult ki az eredetmonda, egy olyan történeti pillanatban, amikor II. József politikája miatt a székelység ismét szemben állt az uralkodóval. Így született meg az 1567-es hargitai csata mondája, és terjedtek szét kiszínezett változatai.

szerző: Vörös Péter - 3szek.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu