A Ditró-szindrómáról

Alig egy hónapja, hogy kipattant a gyergyóditrói botrány, a az alig ismert székely nagyközség hirtelen a (világ)sajtó érdeklődésének középpontjába került.


2020. február 26. szerda, 20:20 perc   

Alig egy hónapja, hogy kipattant a gyergyóditrói botrány, a az alig ismert székely nagyközség hirtelen a (világ)sajtó érdeklődésének középpontjába került.

Történt, hogy a helyi kenyérgyár – mert alkalmazottai számát, a termelés nagyságát tekintve az említett sütöde azért jócskán túlnőtte egy falusi pékség méreteit – két Srí Lankából verbuvált vendégmunkás alkalmazásával próbálta megoldani az akuttá vált munkaerőhiányt. A ceyloni pékek megjelenése hirtelen indulatokat váltott ki a ditróiakból, amit nyomban felkapott a helyi magyar és román nyelvű média, s azonnal megtudta a világ, milyen idegengyűlölők, rasszisták a gyergyóiak. Hogy közben nem a szegény vendégmunkás pékek ellen szólt a tiltakozás, hanem inkább a kenyérgyár tulajdonosa ellen, az már szinte senkit sem érdekelt, az esetről tendenciózusan beszámoló médiamunkásokat aztán végképp nem.

Az azóta eltelt napok, bár a mesterségesen felfújt botrány elülni látszik, semmi újat, semmi lényegbevágót nem hoztak. A magyar érdekképviseleti szervezet  vezetői ahelyett, hogy a konfliktus valódi okainak feltárását segítsék, esetleg megoldást kerestek volna, inkább maguk is elítélték a tiltakozó ditróiakat – lásd Markó Béla, Kelemen Hunor és a diszkrimináció elleni „főharcos” Asztalos Csaba megszólalásait –, igazi polkorrekt módon maguk is a rasszizmus bélyegét sütötték sajátjaikra. Hogy a kép teljes legyen: maga a leköszönő gyulafehérvári érsek, Jakubinyi György is elmarasztalta a hívei mellett kiálló helyi papját. A vállalkozó pedig, ha már maga mögött tudta a politikum támogatását is, a konfliktus feloldása helyett, inkább a kicsinyes dacot választotta, szembement a falusi közösséggel. A helyiek 1800 aláírással ellátott petíciója ellen a kenyérgyár tulajdonosának az volt a legfőbb kifogása, hogy nem román nyelven írták, merthogy „mégis, Romániában élünk”. Sőt, a legfrissebb hír szerint újabb négy péket várnak, ezúttal Nepálból… Ezzel csak újabb olajat öntöttek a tűzre, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Ami már most látható: Köllőék – mert így hívják az istenadtákat – végleg kiiratkoztak a ditrói közösségből. Hogy vállalkozásuk túléli-e a konfliktust –  merthogy egyre kevesebben vásárolják termékeiket –, az a jövő zenéje…

Konklúzió helyett rögzítsünk néhány nyilvánvaló tényt: a ditrói eset kapcsán semmiképpen sem lehet  idegengyűlöletről, netán rasszizmusról beszélni, annál inkább egészséges önvédelmi reflexről. A konfliktus nem a helyiek és a ceyloni vendégmunkások, hanem a helyiek és az őket, jogaikat semmibe vevő munkaadó között alakult ki. És jegyezzük meg: nem elszigetelt esetről van szó. Hasonló példákat bárki mondhat. Köztudomású, hogy az átlagbérek a székely megyékben a legalacsonyabbak. Ott, ahol a politikum és a vállalkozói szféra egészségtelen összefonódása egyértelműen kimutatható. Nem véletlen, hogy a kartellezés gyanúja a sajtóban is felvetődött, anélkül, hogy valaki igazolta vagy cáfolta volna. Az említettek tették lehetővé egy kapzsi, kizárólag saját anyagi gyarapodásának célját követő, mindenkin túlgázoló, elembertelenedett vállalkozói réteg kialakulását Székelyföldön.

Nem véletlen, hogy a bűnesetek kapcsán megválaszolandó kérdés ez esetben is felmerül: cui prodest?  Elsősorban azoknak, akiknek közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy az etnikailag még homogén régióból a jól képzett munkaerő elvándoroljon, másutt keresse boldogulását, hogy az így keletkezett űrt másokkal, akár távol-keletiekkel pótolják. Egyelőre. Teszik mindezt azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy hátha megtelepednek, megbontva az itteni tömbmagyarságot.

Jó, ha tudják a székelyföldi köllő-félék, hogy mi is tudjuk, és azt is, hogy tetteikért előbb-utóbb elszámolással tartoznak majd. Ha másutt nem, a Fennvaló előtt.

szerző: Szentgyörgyi László - pestisracok.hu 


Hírdetés