A doktori dolgozatának megvédésekor derült ki, hogy plagizált a volt oktatásügyi miniszter

Nem kaphatta meg a doktori címet Liviu Pop egykori tanügyminiszter


2018. július 13. péntek, 13:12 perc   

Nem kaphatta meg a doktori címet Liviu Pop egykori tanügyminiszter, miután kiderült, hogy doktori dolgozatának negyede plágium.

A tanügyminiszter azonban tagadta a vádakat, és azt nyilatkozta, hogy a dolgozatára büszkébb, mint arra, amikor esküt tett a hadseregnél, de elnézést kért az esetleges hibákért. A doktori bizottság azonban úgy döntött, hogy az egykori tanügyminiszternek újra kell gondolnia a dolgozatot, és meg kell tennie a szükséges lépéseket a dolgozat „újjáépítésére”.

Emilia Şercan újságíró volt az, aki néhány óra tanulmányozás után rájött, hogy az egykori tanügyminiszter doktori dolgozatának a 25%-a plágium. Elment hát Pop nyilvános védésére, és ismertette a bizottsággal a plágium tényét. Az eset érdekessége, hogy maga Ţuţu Pişleag egyetemi professzor, Liviu Pop dolgozatának irányító tanára is a dolgozat 45 perces kiértékelőjében úgy vélekedett, hogy az nagyon jó, de nem emelte ki a dolgozat erős és gyenge pontjait. Liviu Pop a doktori bizottság döntése ellenére továbbra is fenntartja, hogy ő nem plagizált. „Minden egyes mondatot lehivatkoztam.

Azt akarják, hogy tegyük ki az időzőjeleket? Tegyük ki mindenhova!”- nyilatkozta indulatosan az ex-tanügyminiszter.  - írja a transindex.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu