A Fidesz 14, a Jobbik 4 EP képviselői helyre számíthat

A Politico legfrissebb, november 12-i mandátumbecslése alapján


2018. november 19. hétfő, 17:07 perc   

A Fidesz a 21 EP-képviselői helyből 14-et szerezhet meg, míg a Jobbik 4-et írja az Azonnali a Politico legfrissebb, november 12-i mandátumbecslésére hivatkozva.

A Politico szerint ha ugyanakkorra lenne a részvételi arány 2019-ben, mint a 2014-es EP-választáson, akkor a következőképpen alakulnának a képviselői helyek:

  • Fidesz-KDNP: 14 képviselő
  • Jobbik: 4 képviselő
  • MSZP: 2 képviselő
  • DK: 1 képviselő

Az előrejelzés szerint egyetlen képviselő sem jutna be az LMP-től, a Momentumtól, a Kétfarkú Kutyapárttól, illetve a Mi Hazánk Mozgalomtól se. A Liberálisokat még csak nem is mérte a Politico, az Azonnali azonban hozzáteszi, hogy a múlt héten még nem tudta a párt megmondani, egyáltalán elindulnak-e a jövő évi EP-választáson. A Politico azt sem vette figyelembe, hogy az MSZP a Párbeszéddel indul majd közös listán.

A kormánypárti Nézőpont októberben közzétett kutatása szerint 13 képviselői helyre számíthat a Fidesz, 4-re a Jobbik, 1-re az LMP a jövő évi EP-választáson. Az MSZP–Párbeszéd és a DK összesen 3 mandátumra számíthat, hogy egy vagy két képviselőjük lesz, az tizedszázalékokon múlhat. - írja az ittHON.ma


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu