A húsvéti locsolkodás és a piros tojás eredete

Manapság már csak kevés férfi tartja magát a hagyományhoz, és kel útra húsvéthétfő reggelén, hogy az ismerős hölgyeket kölnivel permetezze.


2019. Április 22. hétfő, 09:22 perc   

Manapság már csak kevés férfi tartja magát a hagyományhoz, és kel útra húsvéthétfő reggelén, hogy az ismerős hölgyeket kölnivel permetezze.

Ráadásul sok nő ki nem állhatja az orrfacsaró pacsulikat, pedig ez mind semmi ahhoz képest, amit nagyanyáink egykor kiálltak a húsvéti locsolkodás kapcsán. Ismerkedjünk hát meg a locsolkodás szokásaival és eredetével!

Húsvéti locsolás

Ennek az egész ország területén ismert népszokásnak az eredete messzi korok világában gyökerezik, amikor őseink a víz megtisztító és megújító erejében hittek, s ez a szokás a mai napig megmaradt.

A locsolkodás eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Az ifjú legények, gyermekek locsolkodása vízzel, kölnivel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű népszokás, mely falvakban és városokban egyaránt ismert. Bár a keresztény vallás az egész világon elterjedt, a húsvéti locsolkodásnak leginkább csak Közép-Európában jutott kiemelkedő szerep.

E háznak kertjében van egy rózsatő, /Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő./ Vizet öntök a fejére,/Szálljon áldás a kezére, /Az Istentől kérem /Piros tojás a bérem.

A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Egyes helyeken a népszokáshoz híven a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, és egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelések keletkezzenek a lányokon. Más régiókban szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés.

A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel pedig az előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, tojásrántottát készítettek, amit el is  fogyasztottak. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért, ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, amelyik „szerencsétlent” azonban megtaláltak, annak nem volt menekvés: a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet.

Húsvét másodnapján régi szokás szerint/ Fogadják szívesen az öntözőlegényt./ Én a legénységhez igen kicsi vagyok,/ De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok./ Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok/ Ha a locsolásért piros tojást kapok.

A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok lányait locsolták meg. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. Korábban tradíció volt az is, hogy csak azt a lányt lehetett meglocsolni, aki már eladósorba került. Az a fiatal lány, akit senki sem locsolt meg, „elhervadt”, míg aki bőrig ázott, igencsak kívánatos feleségjelöltnek számított.

Húsvéthétfőn nem csak a nőkről, hanem a férfiakról is kiderült, melyikük kelendő igazán, ugyanis a hímes tojás ajándékozása előtt a lányok virágot tűztek választottjuk zakójára. Az a fiú, akinek a legtöbb és legszebb virág díszelgett a kabátján, ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett.

Húsvét másodnapján/ az jutott eszembe,/ Locsolóvizet vegyek a kezembe./Megöntözzek vele egy árva ibolyát, /És cserébe kapjak érte egy hímes tojást.

Régi hagyományok szerint a húsvéthétfőt követő kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módja azonban a két világháború között sajnos megszűnt. A húsvéti locsolás módját illetően számos változat ismert a vödörrel való öntözéstől a vízipuskán át a szagos vízig. Míg korábban igen nagy hagyománya volt a locsolkodásnak, addig napjainkra egyre inkább csak a kisebb-nagyobb falvakra jellemző a tradíciók tisztelése.

Húsvéti korbácsolás

Néhány vidéken a locsolkodás mellett a lányokat meg is vesszőzték, általában fűzfavesszőből font ostorral, hogy egész évben elkerülje őket a betegség. Előfordulását a Dunántúlról ismerjük.  A korbácsot készíthették 4, 6, 8, 9 szálból. Korbácsfonás előtt egy szál vessző vastagabb végét késsel bevágták, majd a hüvelykujj körmével végighasították. Hogy hajlékonyabb legyen, a kés élével kikaparták a kettéhasított vessző belsejét.

Miután kiválogatták a fonáshoz megfelelő vesszőket, a felső, vékony végeiket összeillesztették, az alsó, vastagabb végeiket pedig egyenlő hosszúságúra vágták, majd a korábban kettéhasított vesszővel betekerték. Egy gyerek vagy egy másik felnőtt megfogta a készülő korbács vastagabbik végét, majd a korbács készítője összefonta a vesszőket. Miután elkészült, csomót kötöttek a korbács végére.

A kisfiúk számra édesapjuk vagy nagyapjuk fonta a korbácsot. A sibának nevezett négyszögűre font korbáccsal a legények húsvéthétfőn megcsapkodták a lányokat, közben ezt mondogatva:

Keléses ne légy, Bolhásos ne légy, Esztendőre frissebb légy! „Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,/ Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál. /Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam/ Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam./Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,/ Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom.”

A lányok a sibára szalagot kötöttek, majd általában borral vagy piros tojással kínálták a legényeket. A húsvéti tojás eredete A tojás az életnek, újjászületésének, a termékenységnek legősibb, archaikus jelképe. Nem véletlen, hogy a tojás vált az élet, a teremtés szimbólumává. Ez az egyik legtökéletesebb forma, amelyet a természetben találhatunk, és egyben magában rejti a születés, az élettelenből élővé válás titkát. Amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására.

Más fölfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, a belseje az Újszövetséget jelképezi. Piros színe pedig Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet. A tojások színezése, díszítése régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit is adhatja, mely szerin a piros színnek védő erőt tulajdonítottak.

A tojásfestés és a tojások díszítése pedig az egész világon elterjedt szokássá vált. Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,/ Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! /Megöntözlek szépen az ég harmatával,/Teljék a tarisznya szép piros tojással! A húsvéti tojás egyházi áldásban részesítéséről a IV. századtól van tudomásunk, díszítéséről pedig a XIII. századtól maradtak fenn írásos emlékeink.

Az ősi hagyományokon túl még egy ok erősítette a tojás húsvéti szimbólummá válását. Régen a tojás is böjti tilalom alatt állt, így az ünnepre sok összegyűlt, amelyeket aztán nagy mennyiségben fogyasztottak, ajándékoztak az emberek. A tojásfestés népszokásként elsősorban Közép-és Kelet-Európában maradt fenn a XXI. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások.

A díszítést viasszal „írták” a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. A díszítmények lehetnek: tulipánosak, fenyőágasak, rózsásak, almásak stb. A díszített tojás neve hímes tojás, s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik.

Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára, /Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra. /Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel, / Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

Különböző tojásgyűjtő népszokások is léteznek, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyer, akié épen marad. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját.

A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba. Szép lányokat kergetek,/Az én kölnim permetez./Jó dolog a locsolás!/ Ide a piros tojást! A tojás, a belőle kikelő madárral, a sírjából feltámadó Krisztust is jelképezi, amellett, hogy a termékenység ősi jelképe is.

A téli időszak utáni első tojások éppen húsvét idejére estek, valószínűleg ezzel függ össze, hogy az emberek a tavasz érkezése feletti örömüket a tojások kifestésével, hímzésével fejezték ki.

szerző: Takács Henrietta
forrás: korkep.sk

 


Hírdetés