A járvány sújtotta emberiségért imádkozott Ferenc pápa

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.


2020. március 26. csütörtök, 20:37 perc   

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be.

Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a miatyánkot.

A pápa korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet miatt.

Ferenc pápa elmondta, a miatyánk imádsággal irgalmasságért könyörög az emberiség számára, melyet a koronavírus-járvány kemény próbára tesz.

„Együtt imádkozunk, minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül”

– jelentette ki a pápa.

Hozzátette, az imádság a betegekért és családjaikért szól, az őket segítő egészségügyi dolgozóknak, a hatóságoknak, a rendfenntartó hatóságoknak és az önkénteseknek, valamint a közösségeket szolgálóknak.

Miután Ferenc pápa elimádkozta a miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a teljesen üres Szent Péter-bazilika főoltáránál mondta el az úrangyala imádságot. - írja a sonline.hu


Hírdetés