A kamaszok élete nem a Facebook körül forog

Állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.


2019. május 7. kedd, 17:02 perc   

Állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.

Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya szerint a család, a barátok és az iskolai élet nagyobb hatással van a serdülők elégedettségére, mint a közösségi média.
A tanulmány szerzői kiemelték, hogy kutatásuk mélyebb és megalapozottabb, mint a témában korábban született korábbi vizsgálatok – számolt be róla kedden a BBC News.

A kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban arra keresték a választ, hogy a közösségi médiát az átlagosnál többet használó kamaszok vajon kevésbé érzik-e jól magukat a bőrükben, kevésbé elégedettek-e életükkel, valamint arra, hogy az elégedetlen kamaszok több időt töltenek-e a közösségi médiával.
A korábbi kutatások, amelyek a képernyőidőt, technológiát és a gyerekek mentális egészségét vizsgálták, gyakran bizonyultak ellentmondásosnak.

Andrew Przybylski és Amy Orben, az Oxfordi Egyetem internetkutatói úgy vélik, a korábbi eredmények nem adhattak teljes képet, mert sokszor az adatok korlátozott körén alapultak. Az új tanulmány viszont arra a következtetésre jutott, hogy az élettel való elégedettség és a közösségi média használata közötti kapcsolat szinte elenyésző, kevesebb mint 1 százalékban befolyásolják a kamaszok jóllétét.

Przybylski, a kutatóintézet igazgatója leszögezte: „egy ember élettel való elégedettségének 99,75 százalékban semmi köze a közösségi médiához”.

A 2009 és 2017 között végzett kutatás 10 és 15 év közötti serdülőket kérdezett meg arról, mennyi időt töltenek a közösségi médiával egy átlagos iskolai napon. Azt is értékelte, hogy a válaszadók mennyire voltak elégedettek életükkel különböző szempontokból. - írja az MTI


Hírdetés