A katalán nép határozottsága bennünket is bátorít a politikai harcunkban

Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyílt levelet írt Carles Puigfemont katalán elnöknek, amelyben kifejti, hogy a katalán nép határozottsága példaadó.


2017. november 8. szerda, 13:05 perc   

Királyi örökség

Nyílt levél Carles Puigdemont Úrnak, Katalónia elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

Megdöbbenéssel és értetlenül állunk a tény előtt, hogy Ön ellen, és számos katalán vezető ellen büntetőeljárást kezdeményezett a spanyol kormány. Hiszen Önök annak az erkölcsi követelménynek feleltek meg, amelyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetőjében a nemzetközi közösség tagjai így fogalmaztak meg: „az egyénnek kötelességei vannak más egyének és a közösség iránt, amelyhez tartozik, és törekedni köteles az Egyezségokmányban elismert jogok előmozdítására és tiszteletben tartására”.

Ön és a katalán kormány tagjai tökéletesen megfeleltek annak a kötelességnek, amelyet minden embernek viselnie kell közössége iránt, ezzel szemben Európa számos politikusa megfeledkezik arról, hogy nekik is kötelességeik vannak más egyének, így Önök iránt is, abban az értelemben, hogy nem térhetnek ki az egyezményben rögzített jogok tiszteletben tartása elől.

Az Egyezségokmány első cikkelyében leszögezi:

„1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.

2. Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.

3. Az Egyezségokmányban részes államok, ideértve azokat is, amelyek önkormányzat nélküli, illetőleg gyámsági területek igazgatásáért felelősek, előmozdítják a népek önrendelkezési jogának megvalósítását, s ezt a jogot az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseivel összhangban tiszteletben tartják.”

Tisztelt Elnök Úr!

Tanúi vagyunk annak, hogy Európa számos, önálló állammal nem rendelkező népe, nemzeti közössége vagy kisebbsége megpróbál elhatárolódni az Önök törekvésétől. A Stockholm-szindróma ilyen tömeges előfordulására a demokratikus Európában aligha számíthattunk. Megfélemlített, túszként viselkedő közösségek vezetői igyekszenek megnyugtatni a felettük uralkodó, gyakran jogsértő többség hatalmi intézményeit, hogy saját törekvéseik nem azonosak a katalánokéval. Ezzel szemben egyetemes érdeke minden embernek, hogy az ENSZ egyezmény előírásai érvényesüljenek, és a bevezetőben megfogalmazott erkölcsi parancsot kövesse, országától, saját közösségének helyzetétől függetlenül, minden ember.

A katalán nép határozottsága bennünket, székelyeket is bátorít abban a békés, mozgalmi eszközökkel folytatott politikai harcunkban, amelynek a célja Románia alkotmányos keretének átalakítása annak érdekében, hogy Székelyföld népének kollektív akarata, belső önrendelkezése megfelelő regionális kereteket kapjon.

Néhány nappal az 1956-os magyar forradalom évfordulója után Albert Camus röpiratának sorait olvasom. A magyarok vére című írás Európa közönyét is ostorozza, majd megköszöni a „királyi örökséget”, amelyet a magyar nép ajándékozott Európának: „a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk”

Albert Camus példáját követve üzenem Önnek és minden katalánnak, köszönjük, hogy a népszavazás napján a szabadságot, amelyet Önök még nem nyertek el, egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk.

 

Izsák Balázs

Elnök 

Székely Nemzeti Tanács 

 

Marosvásárhely, 2017.11.08.


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu