A Kempinski után most Brüsszelben koccintottak Erdély elcsatolását ünnepelve

a Bihar Megyei Tanács segédletével


2018. december 3. hétfő, 15:27 perc   

Jól emlékszünk még arra, hogy idén szeptemberben a RMDSZ-es vezetésű Bihar Megyei Tanács, Nagy-Románia létrejöttére emlékezve, Nagyvárad főterén olyan ismeretterjesztő anyagokat állíttatott ki, melyek a valós történések torz és részrehajló prezentálásán túl semmibe vették az objektív történelemírás legalapvetőbb szabályait, belegázoltak az őshonos magyarságnak az adott történelmi korral kapcsolatos jogos érzékenységébe, és nem kevesebbet mutattak be, mint a román nemzetnek a szomszéd államokkal szembeni területi követeléseit. Nagy-Romániát nem is az 1920 utáni határaival ábrázolták, hanem – elképesztő módon – még azt is a teljes Tiszántúllal, a Bodrogközzel, Kárpátalja déli területeivel, Dél-Galícia, Odessza város és környéke, Várna város és környéke, valamint a teljes, a Tiszáig tartó Bánság területeivel kiegészítve. 

Ha azt gondoltuk volna, hogy a Bihar Megyei Tanács által finanszírozott magyarellenességnek itt vége van, hát tévedtünk: most a korábbi, Kempinski Hotelben történt „ünnepi” koccintás ismétlődött meg, immár Brüsszelben – a magyar vezetésű Bihar Megyei Tanács támogatásával.  

Autentikus forrásból, a Bihar Megyei Tanács saját, News Bihor nevű hírügynökségének honlapjáról tudhatjuk, hogy november 30-án, az Európai Parlament brüsszeli székházában ünnepelték meg a „Nagy Egyesülés Centenáriumát”. Emilian Pavel, a Szociádemokrata Párt Bihar megyei európai parlamenti képviselője A Nagy Egyesülés Utódai Egyesülettel közösen szervezte a brüsszeli rendezvényt. A háromszáz meghívott számára, hatalmas fekete-fehér fotókon, Románia és a világtörténelem meghatározó személyiségeit mutatták be. A képek mellett kiállították Samoilă Mârza, 1918. december elsején, a szervezői tanács tagjairól készített portréit és a Gyulafehérvári Nyilatkozat pannóját is. Levetítették továbbá, a Bántó Norbert által vezetett Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség Bihar megyéről készült reklámfilmjét, a Bihar megyei tájak és emberek szépségéről pedig a nagyváradi Ovi D. Pop fotóművész állította ki munkáit.

A rendezvényen jelen voltak, az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójának tagjai, amelynek között olyan ismert magyar személyiségek vannak, mint Ujhelyi István, Szanyi Tibor vagy épp Niedermüller Péter. Az eseményen részt vettek az RMDSZ által támogatott román kormány és a Bihar megyei prefektusi hivatal képviselői, valamint a Pásztor Sándor által vezetett Bihar megyei tanács képviselői is. A rendezvény díszvendége Sofronie Drincec, Nagyvárad ortodox püspöke és az egykori miniszterelnök, a később korrupcióért négy év börtönre ítélt, Adrian Năstase volt. A Bihar Megyei Tanács által, a Bihar-Hajdú Bihar Eurórégió Alapítványon keresztül, támogatott esemény fogadással zárult, amelyen fellépett a Bihar megyei Crisana népi együttes is.

Felháborodással vegyes keserűséggel állapítjuk meg: a román és a magyar baloldalon ismét összejött a december elsejei koccintás, amihez az RMDSZ-es vezetésű megyei tanács nemcsak asszisztált, hanem a koccintáshoz szükséges pezsgőt is fizette, ráadásul Hajdú-Bihar megyét is kompromittálta, azáltal, hogy a szomszédos megye elnevezését is viselő alapítványt belekeverte a rendezvény anyagi támogatásába. Közpénzről lévén szó, kíváncsiak vagyunk: mennyibe került a Bihar megyei adófizetőknek a 300 meghívott vendégül látása, a kiállítások kivitelezése, a népi együttes fellépése és a Bihar megyei résztvevők utaztatása? Mindezek fényében pedig már meg sem lepődünk azon, hogy Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke – Szatmárnémetiben és Szatmár megyében tevékenykedő kollégáihoz hasonlóan – részt vett a december 1-jei koszorúzáson.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu