A magyar autópálya 2020-ig eléri a román határt

Már csak a határ romániai oldalán kellene kikínlódni némi előrehaladást az autópálya-építés terén, így Erdélynek is lenne összeköttetése a nyugattal.
Fotó: foter.ro


2017. július 11. kedd, 23:03 perc   

Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki közti szakaszának alapkövét. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból – melynek fele hazai forrás – mintegy ezer kilométeren épül gyorsforgalmi út.

A magyar kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában. A mintegy 100 milliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, s részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd. - írja a Főtér

Muraközi István (Fidesz-KDNP), Berettyóújfalu polgármestere akként fogalmazott, hogy a mai nappal a város neve új évszázad térképére, a közlekedés érhálózatára kerül fel. - Biztonságosabb lesz a közlekedés és az élet is a térség településein - vetítette előre.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereit ismertette. Első szakaszban a 2,95 km-es 2x2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. 3 új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya rendőrség Berettyóújfalu mellett.

A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019. I. negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2x2 sávon, leálló sávval. Elkészül 20 híd is, melyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd.

Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020. I. negyedéve - mondta el Pántya József.  

foter.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu