A magyar kormány és az EMNP nyomására az RMDSZ is hajlik az autonómiaküzdelemre

Közel három évnyi egyeztetés után közös autonómiapárti nyilatkozat született


2018. január 8. hétfő, 15:27 perc   

Az autonómia-elképzelések összehangolását elősegítő alapelvekben egyezett meg a három erdélyi magyar párt elnöke Kolozsváron.

A Krónika értesülései szerint a dokumentum szövege kapcsán még hétfő délelőtt is vita folyt, mivel az utolsó pillanatban az RMDSZ módosításokat eszközölt a korábban véglegesnek tartott nyilatkozaton. Emiatt felmerült az is, hogy nem írják alá a nyilatkozatot. Végül a meghirdetett időpont után egy félórával Szilágyi Zsolt (Erdélyi Magyar Néppárt), Kelemen Hunor (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) és Bíró Zsolt (Magyar Polgári Párt) ellátta kézjegyével a dokumentumot.

Kelemen Hunor szerint a román egyesülést kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma jó év arra, hogy az erdélyi magyarság megfogalmazza az autonómiatörekvéseket. Hozzátette, a széleskörű autonómia a román többség érdeke is.

Szilágyi Zsolt EMNP-elnök közölte: alakulata számára az autonómia a megoldás, ezért azt tekintik normálisnak, ha egy képviselő vállalja, amit a közösségnek ígért (ezzel Kulcsár-Terzának az SZNT irányába tett fogadalmára utalt). „Amikor több mint tíz évvel ezelőtt a román szenátusban védtem a területi autonómiáról szóló statútumot, számos román honatya el akart vitetni. Ma viszont már megérett a román társadalom, a politikai osztály arra, hogy a magyarság elmondja, milyen jövőt képzel el magának” – jelentette ki a néppárti elnök.

Biró Zsolt szerint ünnepi alkalom a mai, amikor három politikai párt meg tudja erősíteni elkötelezettségét az autonómia irányába. Hozzátette, most elsősorban az alapelveket rögzítették, azokat a pontokat, amelyekben egyet tudnak érteni. „Fontos, hogy olyan konszenzusos változatot tudjunk kidolgozni, amely a teljes erdélyi magyar társadalom támogatottságát élvezi” – közölte Biró.

A Krónika értesülései szerint a három politikai alakulat között nehezen jött létre a konszenzus az állásfoglalás tartalmát illetően, mégpedig amiatt, hogy az EMNP konkrét lépéseket javasolt az autonómiatörekvések gyakorlatba ültetése érdekében, ám az RMDSZ felülírta ezeket a javaslatokat.

Az erdélyi napilap úgy tudja, az is szerepelt a javaslatok között, hogy az autonómia-nyilatkozat ötpárti legyen, és azt írja alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetője is. Az RMDSZ azonban a konkrét lépések rögzítésén túlmenően elvetette a két szervezet csatlakozását is.

A megállapodás szövegét a hivatalos román fordítás elkészülte után hozzák nyilvánosságra.

kronika.ro nyomán

FRISSÍTÉS: Nyilvánosságra hozták, IDE KATTINTVA olvashatja az egyezmény szövegét.


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu