A székely zászlóról Londonban

Zászlótudományi Világkongresszus
Fotó: 3szek.ro


2017. augusztus 15. kedd, 11:37 perc   

Afrikát leszámítva a földkerekség minden tájáról érkezett száz zászlókutató részvételével tartották az elmúlt héten Londonban a 27. Zászlótudományi Világkongresszust, amelyen térségünket az Erdélyi Címer és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Háromszék munkatársa, dr. Szekeres Attila István heraldikus képviselte.

Szekeres Attila István a székely zászló történetét körüljáró, nagy érdeklődést kiváltó angol nyelvű előadásának első felében Székelyföld rövid történetét, illetve a térség romániai elismertsége körüli vitákat is fontosnak tartotta felvázolni, így segítve a székely szimbólumok kialakulása történetiségének megértését. Kitért arra is, hogy a jelképhasználat milyen különleges hangsúlyokat kapott Erdély Romániához való csatolásának következtében, illetve az 1989-es politikai változásokat követő viszonylagos szabadság körülményei között. A résztvevők rövid tájékoztatást kaptak a jelképhasználat közelmúltbeli romániai üldöztetéséről is.

„A kezdetben a Székely Nemzeti Tanács által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – kreált széles körben elterjedt székely zászlót, amely mára a romániai magyar kisebbségi nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált” – fejezte be Szekeres Attila István pénteki előadását, amelyet a hallgatóság köréből érkező kérdésekre adott válaszok egészítettek ki.

szerző: Csinta Samu - 3szek.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu