A szentegyházi fiatalok idén tűzifát vittek a rászorulóknak

A Szentegyházi Ifjúsági Fórum és a Minta ifjúsági szervezet (EMNP ifi) civil önkéntesek segítségével tűzifa-adományt osztott a rászorulóknak.
Fotó: szekelyhon.ro


2017. november 20. hétfő, 19:22 perc   

Hasonló kezdeményezésre volt már példa az elmúlt években a településen. - írja a szekelyhon.ro

„Idén közösen térképeztük fel a rászorulókat, felkutattuk azokat a fafeldogozókat, akik szívesen bekapcsolódnának ebbe a karitatív megmozdulásba. Akadt is mindkét oldalról szép számban jelentkező, így kevéssel több mint 15 köbméter faadományt sikerült feldolgozni (darabolni, hasogatni, zsákolni), majd kiszállítani és igény szerint elrakni a tíz rászorulónál (családoknál, idős,- rokkant személyeknél) – számolt be az akcióról Tókos Attila, a Szentegyházi Ifjúsági Fórum elnöke.

Mint tájékoztatott, a fát a Manges Kft., Frandeș Attila, Velence Kft., Mibarex Kft., Süni Company Kft., Lemacomprod Kft. adományozta és a szentegyházi fiatalok vágták fel és osztották szét, a szállításban pedig a Harvíz Kft. és Szentegyháza önkormányzata segített.

A szervezők köszönik a közreműködést azoknak, akik részt vállaltak az akcióban.

A fotón: Sándor Lajos, Szentegyháza alpolgármestere (EMNP)

szerző: Tamás Attila

bővebben: szekelyhon.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu