A vádlott neve: Ion Iliescu

A volt államelnök ellen a bányászjárás ügyében indítottak eljárást, emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Nem ő az egyetlen a listán.


2016. december 23. péntek, 22:17 perc   

Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a Főügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.

Marian Lazăr katonai ügyész pénteki nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.

Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak szabadságuktól.

Bűnügyi eljárást indult még az ügyben – többek között – Adrian Sârbu miniszterelnöki kancelláriavezető és kormányfői tanácsos, valamint Miron Cozma, a Zsil-völgyi Szabad Bányászszakszervezetek Ligájának vezetője ellen is, akik – az ügyészek szerint – csatlakoztak a civil lakosság ellen intézett támadásokhoz.

foter.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek