Az ágyások helyén uszoda, a beton helyén veteményes lesz

Nem szűnik meg, új helyszínen létesül újra a gyergyószentmiklósi közösségi kert.
Fotó: szekelyhon.ro


2019. Április 14. vasárnap, 18:23 perc   

Nem szűnik meg, új helyszínen létesül újra a gyergyószentmiklósi közösségi kert.

A városháza kijelölte azt a területet, ahol várhatóan hetek belül elkezdődhet az ágyások készítése és a veteményezés. A parcellák igénylésekor előnyt élveznek azok, akik már évek óta részesei a közösségi kezdeményezésnek.

Azt már egy éve tudták a gyergyószentmiklósi Makkos utcai közösségi kertben kertészkedő tömbházlakók, hogy 2018-ban kertészkedhetnek utoljára a jégpálya mellett kialakított területen használatba kapott kis parcelláikon, hiszen a tervek szerint uszoda épül ott. Ez időközben már biztossá vált, hamarosan elindul az építkezés.

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere többször elmondta, szeretné, hogy a 2012-ben megszületett kezdeményezésnek nem lenne itt vége. Több terület szóba jött az elmúlt hónapok alatt, és végül egy másik Makkos utcai telekre esett a választás, amit korábban egy fafeldolgozó cég használt.

A napokban elkezdődött a területrendezés, amire elsősorban azért volt szükség, mert az ingatlan jelentős nagy része betonozott volt, deszka tárolására szolgált. A betont feltörik, a területet felszántják, és ezenkívül máshonnan termőréteget is hoznak ide, hogy a lehető legjobb minőségű föld várja a kertészkedőket.

Amint a polgármester közölte: az új területen a parcellák igénylésekor azokat részesítik előnyben, akik már korábban, több éve kertészkednek. A fennmaradó parcellákat  új igénylőknek fogják biztosítani. A gyergyószentmiklósi önkormányzat hamarosan elindítja az igénylési időszakot, hogy még hasznos időben elkezdhessék a veteményezést az igénylők.

szerző: Gergely Imre - szekelyhon.ro


Hírdetés