Az Alkotmánybíróságon támadja meg a PNL a marosvásárhelyi iskolát

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum ellentétes Románia és a román nemzet érdekeivel.


2018. február 13. kedd, 07:39 perc   

Románia Alkotmánybíróságán támadja meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényt - jelentette be hétfőn a párt elnöke, Ludovic Orban.

A PNL végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően Orban kifejtette: nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget támadják meg ezzel, hanem az iskola alapításának procedúráját, mert az szerintük alkotmányellenes. A liberális párt elnöke felemlítette, hogy a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében jogerős bírósági döntés született, amely törvénytelennek ítélte az oktatási intézmény megalapítását, ezért az iskola létrehozását lehetővé tevő törvény alkotmányellenes - állítja.

' Nem tudom elfogadni, hogy egy oktatási intézményt törvénnyel hozzanak létre, ez végül oda vezethet, hogy csak törvény alapján történhet majd az iskolaalapítás' - érvelt Orban.

A PNL elnöke azt is elmondta, hogy az alkotmányossági óvás benyújtását pártja vezetőségének zöme támogatta.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek arra a megjegyzésére, hogy a PNL ultranacionalista párttá változott, Orban úgy reagált: a Nemzeti Liberális Párt Románia és a román nemzet érdekeit védi, és ha bizonyos álláspontjaik nem tetszenek Kelemen Hunornak, "az az ő problémája".

 

Forrás: AGERPRES


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu