Az RMDSZ vetette le Erdély lobogóját

Kolozsvári csendőrség: nem az Erdély-zászlóért, hanem a távozás megtagadásáért bírságolt


2017. március 16. csütörtök, 12:06 perc   

A román csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők (RMDSZ) felszólítása ellenére sem hagyták el a tömeget.

„A felvonulás békésen és civilizáltan zajlott, de a felvonulók között megjelent négy személy aki Erdély 1918 előtti zászlaját lobogtatta. A rendezvény szervezője elhatárolódott ezektől a személyektől, azt kérvén, hogy vonják be a zászlót, vagy hagyják el a felvonulók menetoszlopát. A négy ember nem vetette magát alá a kérésnek, ezért a szervezők a csendőrség segítségét kérték" – áll a közleményben.

Mint azt korábban megírtuk a kolozsvári március 15-i ünnepi felvonuláson a román csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint további egy személyt, mert azok Erdély zászlóval vonultak fel. Ha hitelt adunk a csendőrség mostani közleményének, az ünnepséget szervező RMDSZ  Erdély zászlajától, és az  „érdekképviseleti" körökben amúgy sokat szajkózott transzilvanista szellemiségtől határolódott el ezzel a cselekedetével.

ittHON.ma, MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu