Betiltották a Kárpátia koncertjét a felvidéki Dévényben

Eddig sosem volt belőle gond, most azonban a délután 4 órai kezdés előtt megjelent Dévény szlovák polgármestere, és közölte, az esemény helyszíne természetvédelmi terület, és ott nem lehet rendezvényt tartani


2018. július 8. vasárnap, 23:26 perc   

A nemzeti rockzenekar szombaton Dévényben lépett volna fel egy kulturális hagyományőrző rendezvényen, melyet a Csenkey Barantacsapat és a Tolma Barantacsapat szervez meg minden évben. Eddig sosem volt belőle gond, most azonban a délután 4 órai kezdés előtt megjelent Dévény szlovák polgármestere, és közölte, az esemény helyszíne természetvédelmi terület, és ott nem lehet rendezvényt tartani – tájékoztatta az Alfahírt Molnár Attila főszervező. Mint mondta, a helyszín egy étterem tulajdonában álló terület, mellyel szerződést is kötöttek, és sehol nincs kitáblázva, hogy természetvédelem alatt állna.

A kulturális programok közül a barantabemutatót és az íjászatot végül meg lehetett tartani, de a Kárpátia „szúrta” a polgármester szemét – mondta Molnár Attila. Végül azért döntöttek úgy, hogy lemondják a zenekar koncertjét, mert nagyon könnyen ráhúzhatták volna a „lázítás vagy valami hasonló” törvénysértés vádját. Ľubica Kolková polgármester még a rendőrséget is kihívta, akik felvették a szervezők adatait, de miután konkrét jogszabálysértést nem tapasztaltak, a rendőrautóban ülve várták meg a kulturális rendezvény végét.

„Nagyon sajnáljuk, szívesen zenéltünk volna” – mondta megkeresésünkre Petrás János zenekarvezető. Portálunknak elmesélte, felment a színpadra, bemondta, hogy hiába állnak készen a koncertre, itt van a felszerelés is, a polgármester utasítására nem játszhatnak, amire a településvezető óriási fújolást kapott. - írja az alfahir.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu