Bilincset mutattak Dragneának

Nagyjából tucatnyi tüntető fogadta kedden a legfelsőbb bírósághoz érkező Liviu Dragneát.


2017. október 3. kedd, 17:04 perc   

A Szociáldemokrata Párt elnökét hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják az újratárgyalt perben.

A tüntetők a Belina-ügy miatti felháborodásuknak adtak hangot. „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!” – kiabálták, többen pedig bilincseket nyújtottak feléje. Többen a szemére hányták, hogy a „bőrét mentve” próbálja átalakítani a hazai igazságszolgáltatást.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt Liviu Dragneát, aki a feltételezett bűncselekmények elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt.

Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint több más személyt is bíróság elé állított a vádhatóság.

A per már a végéhez közeledett, amikor a legfelsőbb bíróság elrendelte az újratárgyalását. Ennek oka, hogy időközben nyugdíjba ment az ügyben ítélkezni hivatott bírói testület egyik tagja.

A vádirat tartalma

A DNA szerint Dragnea közbenjárt annak érdekében, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazzon két személyt - Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát -, akik valójában mindketten a Szociáldemokrata Párt Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak. Adriana Botorogeanut 2005-ben alkalmazták mint az intézmény adminisztratív osztályának szakinspektorát, Anisa Niculina Stoicát pedig 2006-ban vették fel referensi munkakörre.

A vádhatóság szerint azonban a két szóban forgó alkalmazott soha nem jelent meg a munkahelyén, és a munkaköri leírásában szereplő feladatok közül egyet sem látott el, ehelyett mindketten a Teleorman megyei PSD-nél tevékenykedtek.

ittHON.ma, agerpres.ro, hotnews.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu