Csíkszereda utat mutat

Zsibvásár helyett Gasztronómiai Fesztivál az idei városnapokon
Fotó: szekelyhon.ro


2017. augusztus 8. kedd, 18:23 perc   

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Csíkszeredai Városnapokon az első Székely Ízek Gasztronómiai Fesztiválját. A Sapientia EMTE épülete mögötti parkolóban kilenc székelyföldi konyha kínálta az ínycsiklandó falatokat. - írja s szekelyhon.ro

A szervezők a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Országos Munkáltatók Szövetség Hargita Megyei Kirendeltsége (röviden Patronátus) voltak.

A Patronátus Hargita megyei elnöke, Márk Dezső önkormányzati képviselő és az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai elnöke a Székelyhonnak elmondta: "Ebben az évben kilenc cég jelentkezett. Aki időben jelentkezett, mindenki részt tudott venni, jövőre már kétszer annyian iratkoztak fel, mint az idén. Azok jöhettek, akiknek van konyhájuk, három éve vendéglátóegységük, csapatuk, és a minőségre is próbáltunk odafigyelni. A fesztivált jövőre bővíteni szeretnénk és még jobbá tenni. A székelyföldi cégeket szólítottuk meg és a székely ízeket szerettük volna bemutatni az idelátogatóknak."

„Az volt a cél, hogy ne import, gyenge alapanyagokból készült ételek legyenek itt, hanem azt mutassuk meg, ami a miénk. A szabályzatban is benne volt, hogy mit hozhatnak a cégek, többnyire ezt be is tartották. A csülöktől elkezdve a gulyásig minden megtalálható volt”– tette hozzá Mezey Zsolt, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviselője.

A rendezvény megnyitóján Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a következőképpen nyilatkozott: "Nem szeretnénk azt, hogy Székelyföldön, nem székelyföldi emberek fagyasztott miccset áruljanak" 

Vetélkedőt is hirdettek a szervezők, minden nap 16 és 18 óra között készíthették el a helyszínen az ételeket a résztvevő vendéglátósok, első nap a leves és bográcsos ételeket, szombaton a főételeket és vasárnap a desszerteket pontozta a szakmai zsűri. - írja a szekelyhon.ro

Jobbról balra: Márk Dezső és Mezey Zsolt szervezők

Kilenc csapat nevezett be az árusok közül,  a szervezők 13 díjat adtak ki:

- Legeredetibb levesétel- egyszerű nagyszerű- Bécsi Szelet vendéglő Székely barbeque stand csíkszereda

- Legeredetibb főétel- vörösboros borjú pörkölt-Zezike Kovászna megye

- Legjobb bográcsétel- Székely gulyás- Csülök király Kovászna megye

- Legsajátságosabb deszert- Kapros ordás palacsinta- Don Poppy csíkszereda

- Legeredetibb recept alapján elkészűlt étel- könnyű fánk barack lekvárral- Sarki disco-Csíkszépviz

- A legjobban újragondolt recept- Pizza alapú ételek tölcsérben- Cornet Pizza

- Legötletesebben elkészült étel -Vaniliás hideggyümölcs leves pizzatésztában --

- Leglátványosabb tálalás- Túrósfánk lángoló tányéron

- Leglátványosabb konyha- Diószegi Kovászna megye

- Legtökéletesebben elkészült étel- Pulyka here pörkölt Diószegi Kovászna megye

- Legbulisabb stand- Székely barbeque- Csíkszereda

- Mis gasztro- Dávid Helga- Sepsiszentgyörgy


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu