Demeter Szilárd: Száz év Romániában

Erdély úgy van, hogy nincs, bár igény lenne rá – talán ez az a publicisztikai tételmondat, amit évente leírok.
Fotó: illusztráció


2018. december 2. vasárnap, 12:26 perc   

Annak ellenére, hogy ezzel a tételmondattal több problémám is van. Először is: mit értünk Erdély alatt? A történelmi régiót, mentális térképünkön szétszálazva a Partiumtól, Bánságtól, Máramarostól és Székelyföldtől? Székelyföld Erdély része vagy külön egység? Vagy Erdély az a Kárpát-kanyaron inneni része Romániának, amit a trianoni kastélyban megszereztek maguknak „a románok”, hogy azóta se tudjanak vele érdemben mit kezdeni? Netán Erdély tényleg nem létezik, csak fönn a magasban annak a Hazának a részeként?

És mit értünk azalatt, hogy van rá igény? Természetesen nekem volna, azért írom le, de másnak is van-e? És ha van, milyen Erdélyre van? Olyanra, amilyen lehet vagy amilyennek lennie kell? Milyennek kell lennie Erdélynek ahhoz, hogy Erdélyként legyen?

Ahhoz, hogy egyáltalán feltehessük ezeket a kérdéseket, először magunkban kell tisztáznunk, hogy honnan beszélünk. Az én szülőföldem Székelyföld, otthonom Erdély, hazám Magyarország. Románia nem a hazám. Az elmúlt száz évben semmit nem tett azért, hogy hazaként szerethessem, és semmi jelét nem látom annak, hogy a következő száz esztendőben ezen változtatni akarna.

Székely vagyok és erdélyi és magyar. Székely vagyok és erdélyi, de magyar. A formális logika eszközeivel nehezen megfogható nyelvi különbség. Az „és” és a „de” egyaránt a konjunkció logikai művelete, pedig két teljesen különböző alapállást írnak le. Ésmagyarnak lenni azt jelenti: természetes, hogy magyar vagyok. Demagyarnak lenni annyit tesz: csak azért is magyar vagyok. Mindkettőt éltem és élem, olykor egyszerre, nem egyszerű mutatvány, a kettős látásban elcsúsznak a fókuszok, hunyorít az ember, nem tisztul a kép.

Történelmi tény, hogy száz évvel ezelőtt szétdarabolták Magyarországot. A keleti részét Románia szerezte meg. A szikár történelmi tényeken túl van az élet, az erdélyi élet elmúlt száz éve azt bizonyítja számunkra, hogy Erdélyt elrabolták. Tőlünk, erdélyiektől rabolták el. Az erdélyi románoktól is. Az erdélyi zsidóktól is. Az erdélyi szászoktól és sváboktól is. Velünk együtt rabolták el, hogy aztán kilóra kiárusítsanak minket, szerencsés esetben élősúlyban. Eladták a zsidókat, már azt, aki maradt a második világégés után. Eladták a szászokat. Minket, erdélyi magyarokat is eladtak volna, csak nem volt, aki megvegyen. Talán azért, mert túl csontosak vagyunk, nézem a gyermekkori fényképeimet, apámék, nagyapámék gyermekkori fényképeit, szárad rá a gyomrunk a gerincünkre, de vigyorgunk. Talán annak vigyorgunk, hogy van gerincünk. Ahogy Kányádi írta a nyergestetői fenyőkről: nem hajlunk, inkább mind egy szálig kettétörünk. Mutassatok nekem egy erdélyi magyar gumiembert! Hát ez az, én tudnék mutatni, nem is egyet. Tudok mutatni hithű pártkádert, akinek fontosabb volt az eszme, mint a nemzete. Olyan magyar tisztségviselőt is tudok mutatni, akinek fontosabb volt a hatalom, mint a szülőföldje. Tudok mutatni besúgókat és tudok mutatni tartótiszteket, akik az erdélyi magyarokkal szemben ellenséges román hatalom kiszolgálói és fenntartói voltak. Tudok mutatni olyant, aki még akkor is ezt csinálta, amikor már sem mentsége, sem magyarázata nem volt a miértre. Amikor már nem törte a muszáj. Tudok mutatni olyan erdélyi magyart, aki lelkületében romániaibb a románoknál. Ez a gerincezés önmagunk becsapása.

Erről szól az elmúlt száz évünk, hazudunk magunknak magunkról. Nem igaz, hogy csak elszenvedői lettünk volna az elmúlt száz esztendőnek. Mi hagytuk, tehát tettük azzá, amivé lett Erdély, és mi hagyjuk, tehát nem tesszük azzá, amivé lennie kellene. (...)

Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet 2018. december 1-jei számában.

A teljes cikk ITT olvasható.


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu