Drágulhat az üzemanyag ára, mivel Trump nyilatkozott egyet

Három és fél éves csúcsra ugrott a tőzsdéken az olajár, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az iráni atomalkut és visszaállítja a szankciókat Teherán ellen.


2018. május 9. szerda, 15:47 perc   

Donald Trump döntése, amelyről nyugat-európai szövetségesei is hiába próbálták lebeszélni, a piacot nem érte teljesen váratlanul, mégis csaknem 3 százalékot drágultak a különböző nyersolajfajták árai.

Arra lehet ugyanis számítani, hogy az iráni olaj kiesik a nemzetközi forgalomból, miután életbe lépnek a beígért szankciók. 2016 óta, amikor a korábbi büntetőintézkedéseket feloldották, Irán napi mintegy 2,6 millió hordó olajat szállít külföldre, ezzel az olajexportáló országok szervezetében, az OPEC-ben Szaúd-Arábia és Irak után a harmadik legnagyobb exportőr.

Szaúd-Arábia, amely korábban az olajárcsökkenés elkerülése érdekében azon dolgozott, hogy az olajtermelést fogják vissza, közölte: mindent megtesz azért, hogy az esetlegesen fellépő olajhiányt enyhítse, vagyis kész lenne ismét növelni termelését.

Az üzemanyag ára az elmúlt évben amúgy is folyamatosan nőtt. Tavaly 4,50 lej volt a benzin litere, most 5,50 fölötti az ára. - írja a hvg.hu nyomán az ittHON.ma


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu