Egyre kevesebbet ér a pénzünk: márciusban 4 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában

Márciusban 4 százalékra nőtt az éves infláció a februári 3,83 százalék után - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Fotó: illusztráció


2019. Április 10. szerda, 15:17 perc   

Márciusban 4 százalékra nőtt az éves infláció a februári 3,83 százalék után - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Márciusban éves összevetésben leginkább az élelmiszerek drágultak, amelyek 4,45 százalékkal kerültek többe, a nem élelmiszerek fogyasztói ára 4,15 százalékkal nőtt, míg a szolgáltatásoké 3,18 százalékkal.

A havi infláció 0,5 százalék volt, miután az élelmiszerek, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások is 0,4-0,5 százalékkal drágultak.

A tavalyi év végétől 2,13 százalékkal nőttek az első három hónapban a fogyasztói árak.

A román infláció februárban lépett ki a Román Nemzeti Bank (BNR) által kijelölt 1,5-3,5 százalékos célsávból. A BNR becslése szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben, a jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak.

A jegybank igazgatótanácsa az április eleji monetáris politikai ülésén nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,5 százalék. (MTI)


Hírdetés