Elfogták a terrorszervezet “tájékoztatási miniszterét” Törökországban

Szombaton Isztambulban 82 gyanúsítottat, köztük 77 külföldi állampolgárt vettek őrizetbe a hatóságok.


2018. február 5. hétfő, 10:31 perc   

Elfogta az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet “tájékoztatási miniszterét” a török rendőrség Ankarában – jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.

A hírszerzéstől és a terrorelhárítástól származó értesülés szerint Ömer Yetek merényletre készült. A gyanúsított a neve alapján feltételezhetően török állampolgár. Az Anadolu arról is írt, hogy Yetek ellenőrzése alatt álltak az IÁ sajtóorgánumai, és több törökországi terrorcselekményt is ő irányított. A férfit az őrizetbe vétel után egy helyi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. A gyanúsítottak pere tavaly decemberben kezdődött meg.

A feltételezett IÁ-tagok utáni török nyomozás azóta is szakadatlan. Szombaton Isztambulban 82 gyanúsítottat, köztük 77 külföldi állampolgárt vettek őrizetbe a hatóságok. Pénteken a terrorszervezet egyik “médiafelelősét” fogták el, aki kamerával rögzítette és az interneten terjesztette a dzsihadisták mindennapjait. A 22 éves, szíriai állampolgárságú férfi előállításakor “alvó sejtként” törökországi feladatra várt.

MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu