Elkezdődhet Macedónia csatlakozása a NATO-ba és az EU-ba

Macedónia végre új nevet kaphat az ENSZ közvetítése nyomán.


2017. december 17. vasárnap, 14:31 perc   

Úgy tűnik, az ENSZ közvetítésével megoldódik az a több mint húsz éve tartó válság, aminek oka Macedónia neve. A görögök által sérelmezett országelnevezést, ami miatt blokkolják Macedónia felvételét a NATO-ba és a vele való EU-s tárgyalásokat, kompromisszumosan megváltoztathatják.

Lezárulhat a Macedónia nevével kapcsolatos, évtizedek óta zajló nemzetközi diplomáciai vita – írja a Magyar Nemzet. 

Mivel a görögök országuk északi részét tartják Macedóniának, ezért addig blokkolják az ország NATO- és EU-tagságát, míg az meg nem változtatja hivatalos nevét. Ez régóta tartó diplomáciai állóháborúhoz vezetett. Az eddigi javaslat a Macedón Volt Jugoszláv Köztársaság volt, ami meglehetősen nehézkesen hangzik.Most úgy tűnik, hogy a baloldali macedón kormánynak sikerült olyan új nevet találnia országának az ENSZ közvetítésével, amit a görögök is elfogadnak: Új-Macedónia.

Szkopje ragaszkodott ahhoz, hogy az ország nevében benne legyen a Macedónia kifejezés, így több, korábban felmerült változatot kénytelen voltak elvetni a felek (Szkopjei Köztársaság, Vardari Köztársaság). A Szláv-Macedónia nevet a 25-30 százaléknyi albán kisebbség kifogásolta, az Észak-Macedónia név pedig Bulgária számára volt elfogadhatatlan, mivel Észak-Macedónia szerintük Dél-Nyugat Bulgáriát jelenti.

A Nagy Sándor makedónjaival nem azonos, szláv macedónok Jugoszlávia felbomlásával, 1991-ben függetlenedtek. - írja a mno.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu