farkas

Farkaseledel lesz a háromszéki kutyákból

Farkaseledel lesz a háromszéki kutyákból
Fotó: foter.ro
Egy, a farkaspopuláció felmérését szolgáló program szakemberei szerint ez egyedülálló jelenség.

Egyedülálló felfedezést tettek a farkaspopulációt felmérő, az ezzel kapcsolatos tudományos munkát végző Wolf Life program munkatársai: kiderült, az ordasok a Székelyföldön előszeretettel fogyasztanak kutyákat, illetve egy másik, aggasztó jelenségre is figyelmeztettek.

A Wolf Life program 2014. július elsejével rajtolt, és 2017. augusztus 31-ig tart, hat megyét, köztük Háromszéket is érintve.

„Az emberek nagy része elfogadja, hogy farkasok élnek körülöttünk. A vadkárokat szenvedett gazdáknak, a környékbélieknek vannak fenntartásaik ezzel kapcsolatban, illetve a vadászok esetében is visszaköszön egy régi beidegződés – részletezte a Székely Hírmondónak Berde Lajos háromszéki programfelelős. – A múlt rendszerben ugyanis jelentős farkasüldözés zajlott, mert kártékony állatnak tartották, mivel megdézsmálták az őz- és szarvas-populációt.”

A populáció felmérésében még csak részleges eredmények születtek, ám már most kijelenthető, hogy Európában, és talán világszinten is egyedülálló jelenséget észleltek a kutatók. Éspedig: a vizsgált területeken, nyáron a farkasok táplálékának több mint 10%-át kutyák teszik ki. Ez kétélű dolog, hiszen az erdőben kóborló ebek számos, a farkasokra veszélyes betegséget terjesztenek.

foter.ro

Legfrissebb

Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
Sólyom

Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon

Egy fokozottan védett, fiatal, Bulgáriában idén szabadon engedett kerecsensólymot lőttek meg ismeretlen elkövetők Hortobágy térségében, a sérült állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, a madár állapota jelenleg stabil és karanténban van megfigyelés alatt - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t hétfőn.

Kövessen minket