Felkészülés a székely önrendelkezési törekvés száz éves évfordulójára

A határozat a Székely Nemzeti Tanács alapítási napjának 1918. november 19-ét nevezte meg 


2017. július 16. vasárnap, 22:03 perc   

2017. július 15-én Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Az elnöki beszámoló meghallgatása után a testület kitűzte a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésének időpontját, amelyre 2017. október 21-én kerül sor. 

Ez alkalommal napirenden lesz a Székely Nemzeti Tanács elnökének megválasztása, valamint a centenáriumi év ünnepélyes meghirdetése, hiszen 2018. november 19-én lesz száz éves a székely önrendelkezési törekvés, száz éves lesz a Székely Nemzeti Tanács. 

2010. november 19-én a Székely Nemzeti Tanács a Magyar Parlamentben megtartott ülésén kimondta a történelmi folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely falvak és városok közösségeinek akaratából Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között. 

A határozat a Székely Nemzeti Tanács alapítási napjának 1918. november 19-ét nevezte meg, azt a napot, amikor Gróf Bethen István kezdeményezte az erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítását. 

A későbbiek során elkészül a centenáriumi év esemény-naptára, a legfontosabb megemlékezésekkel és helyszínekkel, a száz év történelmét áttekintő konferenciák, kiadványok, kiállítások sorával. Mindezekben számítunk a székelység és az egész magyarság támogatására. 

Az Állandó Bizottság a Gábor Áron díjat a 2017. évre dr. Dávid Lászlónak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának adományozza. A gyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy dr. Dávid László mérnökként, alkotó tudósként, egyetemi tanérként és Székelyföld legfontosabb felsőoktatási intézményének vezetőjeként is rászolgált a kitüntetésre, de tekintettel voltak arra is, hogy a III. Székely Kongresszus megszervezésével megnyitotta az utat, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a székely jövőépítés szellemi központja legyen. 

A hagyományoknak megfelelően, a díjátadó gálára, a Székely Szabadság Napján 2018 március 10-én, Marosvásárhelyen kerül sor. 

 

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu