Fellebbeznek Bekéék az ítélet ellen

Nevetségesnek tartják ugyanis, hogy a HVIM-vezetők ellen nem találtak a terrorvádakat igazoló bizonyítékot, mégis elítélték őket.


2017. Április 13. csütörtök, 17:08 perc   

Nevetségesnek tartja Beke István ügyvédje, Dragoş Cristian Lică, hogy védencét néhány ártalmatlan tűzijátékért, a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, ezért mindenképp fellebbezni fognak a legfelsőbb bíróságnál – írja a Krónika.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének jogi képviselője a Krónikának elmondta, ügyfele ártatlan, és az a céljuk, hogy Bekét valamennyi vád alól felmentsék. Kérdésünkre, hogy nem tartja-e kockázatosnak a fellebbezést, hiszen akár súlyosabb ítélet is születhet az ügyben, az ügyvéd kifejtette, valószínűnek tartja, hogy az ügyészség is fellebbezni fog súlyosabb büntetést kérve, így valójában a védelem nem kockáztat azzal, hogy a per folytatását kéri. „Győzelemnek nevezhető, hogy megszabadultunk a »terrorista« becenévtől, de a védencemet fel kell menteni valamennyi vád alól" – tette hozzá az ügyvéd.

Mint ismeretes, a bukaresti táblabíróság pénteken első fokon felmentette a vádak egy része alól  HVIM terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, így sem Beke Istvánnak, a HVIM kézdivásárhelyi elnökének, sem Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi szervezete vezetőjének nem kell további börtönbüntetést letöltenie, ha az ítélet jogerőre emelkedik.

A vádlottakat a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték csak 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.

A két férfit azzal gyanúsították, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.

Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró a Krónikának elmondta, tapasztalata szerint általában akkor hoz hasonló ítéletet a bíróság, ha a vádlottakat ártatlannak találja.

foter.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu