Funar bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson

De egyéb ostobaságokat is mondott
Fotó: Mediafax


2019. augusztus 22. csütörtök, 12:13 perc   

De egyéb ostobaságokat is mondott

Gheorghe Funar, a Mi Romániánk Párt elnöke és egykori kolozsvári polgármester bejelentette, hogy indulni fog az őszi elnökválasztáson, de még mindig nem ez volt a legnagyobb ostobaság, amit mondott.

Kijelentette, hogy Verespatakon és az Erdélyi-szigethegységben olyan fémek is találhatóak, amelyek nem is szerepelnek a kémiai elemek periódusos rendszerét összesítő Mengyelejev-táblázatban, továbbá azt is kifejtette, hogy Románia gyémánt tartalékokkal is rendelkezik, amelyekről sok román nem is tud.

A Facebookra feltöltött videóban az egykori polgármester számos alkalommal kifejti, hogy mi a Szűzanya kertjében élünk. Ez a megnevezést II. János Pál pápától vette kölcsön, ugyanis ő nevezte egykoron Romániát a Szűzanya kertjének, pontosabban az Isten anyjának kertjének. A videóban kifejti, hogy a románoknak most végre lehetősége van, hogy a rendszerváltás óta először egy igazi román elnököt válasszanak.

Funar elnöki programjában szerepel az alkotmány felülvizsgálása is, és szerinte nyilvánosan meg kell vitatni azt, hogy az emberek mennyire dönthetnek az ország területén található természeti vagyon felhasználásáról. Az egykori polgármester 1996 és 2014 után most harmadszorra szál ringbe az államelnöki székért. A korábbiakhoz hasonló sikereket kívánunk neki. - írja a transindex.ro


Hírdetés