Gyakorlati tudnivalók a pápalátogatásra

Mit vihetünk magunkkal Ferenc pápa csíksomlyói látogatására
Fotó: szekelyhon.ro


2019. május 28. kedd, 22:06 perc   

Mit vihetünk magunkkal Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

Újabb hasznos információkat közölt a szombati pápalátogatás kapcsán a történelmi eseményt felügyelő biztonsági bizottság és a Gyulafehérvári Főegyházmegye. Kiderült például, hogy mit vihetnek magukkal a zarándokok és milyen eszközök tiltottak, hogyan közelíthetők meg a legkönnyebben az egyes szektorok, illetve hol juthatnak majd információkhoz, vízhez vagy élelemhez a zarándokok.

Ferenc pápa romániai látogatása során a biztonsági intézkedéseket az a minisztériumok közötti biztonsági bizottság látja majd el, amely a védelmi minisztérium (MapN), a belügyminisztérium (MAI), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE), a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) és a román kormányőrség (SPP) egységeiből áll.

A bizottság frissen kiadott közleményében olyan ajánlásokat közölt a zarándokok számára, amelyek betartásával civilizáltan, szabálysértés és rendbontás nélkül bonyolódhat le a nagy tömegeket vonzó történelmi esemény.

A biztonsági bizottság ismét emlékeztetett, hogy a Hármashalom oltár előtti részen kialakított szektorokat csak a biztonsági kapukon keresztül lehet megközelíteni, ezért ajánlott minél korábban a helyszínre érkezni a zsúfoltság elkerülése érdekében. Emellett azt is közölték, melyek azok az eszközök, amelyeket a zarándokoknak tilos magukkal vinniük, ha át akarnak jutni a biztonsági ellenőrzésen.

A teljesen nyilvánvaló elemek mellett, mint a – bármilyen nemű – fegyverek (ide tartozik a bicska is), a gyúlékony, robbanékony anyagok, az irritáló vagy bénító hatású szerek mellett tilos az alkoholos italok, a fából, fémből vagy egyéb anyagból készült botok, az üvegtartályok, illetve az olyan fény és/vagy hangjelzést kibocsájtó tárgyak birtoklása is, amelyek zavarhatják az esemény zökkenőmentes lebonyolítását.

Emellett azt is ajánlják, hogy nagy csomagokat és házi kedvenceket se vigyenek magukkal a nyeregbe látogatók. A romkat.ro egyházi portálon minap közzétett információkból továbbá a tiltólista mellett az is kiderül, hogy mit szabad magukkal vinniük a zarándokoknak.

Engedélyezett például az ivóvíz (de csak műanyag palackban), az élelem, a gyógyszer, a tábori szék, a sétapálca, a zászló és az ernyő is, utóbbiból azonban csak a kisebb, kézi változat. A 13–14 biztonsági kapun történő átjutás részletei mellett egyéb gyakorlati tudnivalókat is megosztottak a katolikus portálon a csíksomlyói látogatással kapcsolatosan.

Emlékeztettek, hogy az elmúlt napokban a csoportosan vagy egyénileg regisztráltak is kézhez kapták belépőjegyüket (amelyeket magukkal kell vinniük az eseményre), amelyek által az is kiderült, hogy a zarándokok melyik szektorba lettek besorolva.

A szektorbeosztásban a szervezők a hagyományos pünkösdi búcsús beosztást, a szektor befogadóképességét és a csoportlétszámot is próbálták szem előtt tartani, így alakult ki a következő beosztás:

- sárga i szektor: fiatalok, katolikus iskolák, ifjúsági szervezetek;

- sárga 1-es szektor: gyergyói és kézdi-orbai főesperességi kerületek plébániai csoportjai;

- sárga 2-es szektor: alcsíki és kászoni főesperességi kerületek plébániai csoportjai;

- sárga 3-as szektor: csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia és Csicsó plébániai csoportjai;

- sárga 4-es szektor: csíkszeredai plébániák (Csíksomlyó, Szent Ágoston, Taploca, Zsögöd), illetve Madéfalva és Hargitafürdő plébániai csoportjai;

- sárga 5-ös szektor: Székelyudvarhely plébániai csoportjai és Gyimesek;

- sárga 6-os szektor: Udvarhelyszék főesperesi kerület plébániai csoportjai;

- sárga 7-es szektor: felcsíki főesperesi kerület plébániai csoportjai (Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Dánfalva, Csíkszentmiklós, Balánbánya, Vacsárcsi, Rákos);

- sárga 8-as szektor: Gyimes, Szépvíz, Delne, Ajnád, Szentmihály községek plébániai csoportjai;

- sárga 9-es szektor: külhoni csoportok, Bukarest, Jászváros, Temesvár csoportjai;

- piros 1-es szektor: Dél-Erdély, Sepsi-Barcaság, Észak-Erdély (Küküllő, Maros-Torda, Aranyos, Kolozs, Beszterce), Várad csoportjai;

- piros 2-es szektor: magyarországi plébániák, magyarországi lelkiségi csoportok, magyarországi és erdélyi szervezetek;

- piros 3-as szektor: romániai és magyarországi lelkiségi csoportok, Szatmár;

- piros 4-es szektor: egyénileg regisztráltak.

A jegyek hátoldalán látható térkép segítségével azt is be lehet azonosítani, hogy pontosan hol található az illető szektor, ahová az adott zarándokot besorolták, ennek megfelelően pedig azt is el tudják tervezni, milyen útvonalon közelítsék meg a helyszínt. A Hármashalom oltárt ugyanis nem csak a hagyományos zarándokútvonalakon lehet majd megközelíteni, hanem több alternatív útvonal is az érkezők rendelkezésére áll. Így például a csíkszeredai Kalász lakótelep irányából, a Tető utcából megközelíthető Nyúl völgyén történő átkelést jelentősen megkönnyíti a Borvíz-patakán elhelyezett több ideiglenes palló.

Az oltárhoz emellett Fitód vagy Csobotfalva felől is el lehet jutni. A legfontosabb, hogy a zarándok azt a biztonsági kaput használja, amelyik a legközelebb esik a szektorához. Például akik a sárga színű 3, 4, 7, 8 vagy 9-es szektorokba kaptak belépőt, ne a város felőli biztonsági kapukon próbálják átverekedni magukat, hiszen sokkal előnyösebb számukra, ha a keleti oldalról, azaz Csobotfalva irányából közelítik meg a nyerget.

Sőt, a sárga 7, 8 és 9-es szektor Fitód irányából is könnyen elérhető. A piros 5, 6, 7, illetve a sárga 1 és 2-es szektorokhoz már egyszerűbb a hagyományos útvonalon, azaz a csíksomlyói borvízforrás irányából eljutni. A piros 3-as és 4-es, illetve a sárga 5-ös és 6-os szektorok pedig a Kalász lakónegyed irányából közelíthetők meg a legegyszerűbben.

A Fitód vagy a Kalász lakótelep felőli megközelítési lehetőséget érdemes választaniuk azoknak is, akiket a piros 1-es és 2-es szektorokba soroltak be. A Csíkszeredába érkező zarándokok egyébként több helyen is információkhoz juthatnak a Hármashalom oltárhoz vezető útjuk során.

Ennek érdekében a csíkszeredai városháza 11 információs táblát helyez ki a település bejáratainál, illetve a fontosabb vonulási csomópontoknál. Emellett 13 információs pont is segíti a zarándokok tájékozódását, ahol a városháza és a megyeháza alkalmazottai önkénteskednek, ezeknél a pontoknál különböző információs anyagokhoz juthatnak a gyalogosok, illetve ivóvizet vásárolhatnak és a tervek szerint előre csomagolt élelmiszert is.

A nyeregbe érve továbbá több száz önkéntes segíti majd a zarándokok tájékozódását, könnyebb beazonosításuk érdekében láthatósági mellényt viselnek majd, illetve nyakkendőt és önkéntes felirattal ellátott névtáblát.

szerző: Iszlai Katalin - szekelyhon.ro


Hírdetés