Gyógyfürdőtervezés magyarországi segítséggel

Budapesti szakemberek segítenek a Szejkefürdőre megálmodott gyógyfürdő tervezésében.
Fotó: forrás: marosvasarhelyiradio.ro


2019. Április 5. péntek, 09:44 perc   

Budapesti szakemberek segítenek a Szejkefürdőre megálmodott gyógyfürdő tervezésében.

Székelyudvarhelyre érkezett a Szőke László, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója által vezetett szakmai küldöttség, amelynek tagjai a magyar főváros különböző fürdőit vezetik – tájékoztatott a Városháza sajtóirodája.

A magyarországi szakemberek munkamegbeszélésen vettek részt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal képviselőivel. A találkozón elhangzott, hogy Székelyudvarhely számára fontos a Szejkefürdőn megépítendő gyógyfürdő, amelynek előkészületei már jó ütemben haladnak. A víz- és szennyvízhálózat már kiépült, és célegyenesben van a rendezési terv elfogadása is.

A budapesti küldöttség nem először jön Székelyudvarhelyre, a mostani a második, tapasztalatcsere céljából szervezett látogatásuk. A megbeszélésen külön tárgyalták a tervezett fedett uszoda, illetve a városi strand helyzetét is. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a legnagyobb lehetőség a szejkei beruházásban van. (marosvasarhelyiradio.ro)


Hírdetés