Gyurcsány a Ditróban alkalmazott Srí Lanka-i pékeket sem hagyta ki beszédéből

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Székelyföldön foglalkoztatott ázsiai vendégmunkásokat is felhasználta a magyar kormány bírálatára vasárnapi, budapesti évértékelő beszédében.
Fotó: MTI - Kovács Tamás


2020. február 10. hétfő, 09:54 perc   

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Székelyföldön foglalkoztatott ázsiai vendégmunkásokat is felhasználta a magyar kormány bírálatára vasárnapi, budapesti évértékelő beszédében.

Gyurcsány Ferenc beszédében kitért a Gyergyóditrón dolgozó két Srí Lanka-i pék történetére is. Azt mondta: reméli, a DK azokat képviseli, akiknek megszakad a szíve azért, hogy embereknek kell bűnhődniük, mert a Magyarországon hatalmon lévők azt gondolják róluk, hogy ők mások. A magyar kormány értelmezése alapján mi mindannyian bevándorlók lettünk, mert nem olyanok vagyunk, mint ők - tette hozzá. "Idegenek vagyunk, idegenszívűek, mocskos liberálisok, kommunisták, Soros-ügynökök, brüsszeliták, patkányok" - fogalmazott. Kérte hallgatóit, legyenek büszkék arra, hogy képesek meglátni az emberben az embert, mert nincs fantasztikusabb dolog, mint kezet nyújtani, befogadni, megölelni, megbocsátani.

Utalt Niedermüller Péter elhíresült mondatára is, amelyben a VII. kerületi polgármester "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a polgármester nem fogalmazott pontosan, mert Magyarországon jelenleg nem elég fehérnek, heteroszexuálisnak és kereszténynek lenni, ezek mellett fideszesnek is kell lenni.

Gyurcsány Ferenc beszédében bírálta a kormány gazdaság- és oktatáspolitikai, valamint az egészségügy területén kifejtett tevékenységét.

Gyurcsány Ferenc beszédében külön is szót ejtett az ellenzéki pártokról. Az MSZP-t a nehézségben élőkért tett erőfeszítéseikért dicsérte, a Jobbikról pedig azt mondta, hogy a párt múltja borzasztó, de azzal mára már szembenéztek és azt keresik, hogy hogyan lehet egy tisztességes, nemzeti, konzervatív pártot csinálni.

A Momentum tagjai fiatalok, dinamikusak, néha pimaszok, de egy új korosztály tíz- és százezreit hozták be a politikába - jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy az LMP néhány éve feljelentette, de szavai szerint ez sem számít. Az autoriter, populista, nacionalista, Európa-ellenes világ és a demokraták között ugyanis nincs semmilyen középút - fogalmazott.

A DK elnöke örömét fejezte ki amiatt is, hogy tavaly októberben Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lett Budapest főpolgármestere.

Azt a véleményét is hangsúlyozta, hogy amennyiben az ellenzék győz 2022-ben, akkor "iszonyatos" időszak vár rájuk. Meglátása szerint  esetleges választási győzelmük után egyesével indul majd hajsza ellenük. (MTI)

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija (k), miután átvette az Új Köztársaságért díjat, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma elismerését Gyurcsány Ferenctől, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől (b) és Kolber Istvántól, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnöke, a párt országos tanácsának elnökétől Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én.

Vásárhelyi Mária szociológus (k), miután átvette az Új Köztársaságért díjat, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány kuratóriuma elismerését Gyurcsány Ferenctől, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől (b) és Kolber Istvántól, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnöke, a párt országos tanácsának elnökétől Budapesten, a Sofitel Hotelben.

Hírdetés