Hatodszor tartottak világtalalkozót a marosvásárhelyi magyarok

Az esemény a Vásárhelyi Forgatag előrendezvénye
Fotó: szekelyhon.ro


2018. július 2. hétfő, 13:16 perc   

Mit jelent marosvásárhelyinek lenni, mit adott ez a város, miért érdemes itt élni, illetve ide visszajönni? – ezekre a kérdésekre adtak választ vallomásaikkal azok az ismert, vagy kevésbé ismert személyiségek, akik részt vettek a hétvégén megszervezett Marosvásárhelyiek 6. Világtalálkozóján. Ahogy Kirsch Attila szervező elmondta, az esemény a Vásárhelyi Forgatag előrendezvénye, amelyet ezután minden évben június utolsó hétvégéjén tartanak. - írja a Székelyhon

Kerekasztal-beszélgetés, fotókiállítás, gálaműsor, közös imádkozás, majd búcsúreggeli szerepelt a Marosvásárhelyiek 6. Világtalálkozójának programjában. Szombat délelőtt a Kultúrpalota előcsarnokában megnyílt Szigeti Szenner Szilárd fotóportrékiállítása, azt követően a kisteremben tartottak kerekasztal-beszélgetést a „vásárhelyiségről”.

A város, amiért érdemes felkelni A tizenkét ismert marosvásárhelyi személyiség hosszabb-rövidebb gondolatát is megosztja portréja alatt. Pál-Antal Sándor akadémikus, történész például így vall: A múltunkat nem elég ismerni, ápolnunk is kell a jövő érdekében. Csakis így alapozhatjuk meg terveinket. Demény Péter író számára Marosvásárhely az a város, ahol megtalálta „a boldogság Senki szigetét”. Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora, akit családjával együtt kapott lencsevégre a fotós, úgy fogalmaz, hogy lehet, hogy nincs minden jól itt, de ideköt minden: a családunk, közösségünk, múltunk, s jövőt is ide álmodunk.

Jeremiás László optikust saját vallomása szerint, azok az emberek tartották itthon, akik nem látnak. „Ma is értük dolgozom, becsületes és kitartó munkával” – olvasható a fotó alatt. Ötvös József református lelkipásztor számára az állandó visszatérést jelenti, míg Czirjék Lajos festőművésznek „falusi gyerekként Marosvásárhely álomvilágnak tűnt, és ez sokat nem változott negyvenöt év itt élés után sem”.

bővebben: szekelyhon.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu