Hazugságokkal ünneplik Nagy-Románia létrejöttének centenáriumát Brüsszelben

Nagy lendülettel folyik a román nemzetállam dicsőséges kialakulásának reklámozása Brüsszelben is.


2018. március 9. péntek, 13:14 perc   

Az  ezúttal is lódításokkal, ferdítésekkel és hazugságokkal gazdagon megspékelt rendezvényekre Tőkés László hívta fel a figyelmet, alább az EP-képviselő nyilatkozata olvasható.   

Európai parlamenti rendezvények Nagy-Románia létrejöttének centenáriuma alkalmából

Egy héten belül két konferenciára is sor került az Európai Parlament brüsszeli székházában, Nagy-Románia megszületésének centenáriuma alkalmából. Victor Boştinaru szocialista EP-képviselő Románia és az antant (Entente) címen, rangos romániai és külföldi akadémiai előadók felléptetésével rendezett tudományos értekezletet. Norica Nicolai liberális EP-képviselő volt a házigazdája a 100 év a románok nagy egyesülése óta: 1918–2018; 2500 év történelem Európában című reprezentatív megemlékezésnek, Románia Európai Unió melletti Állandó Képviselete és a brüsszeli Román Kulturális Intézet szervezésében.

Nem akármi: Még Burebisztát is megelőző, 2500 éves történelem Európában

Az utóbbi rendezvény központi üzenetének azt tekinthetjük, hogy Nagy-Románia létrejötte nem a „nagy háborúban” győztes hatalmak 1920-béli békediktátumának, hanem a román nép magasztos egységharcának és akaratának tulajdonítható. Besszarábia 1918. április 9-én, valamint Bukovina 1918. november 28-án kinyilvánított egységesülési döntése nyomán Erdély 1918. december 1-én, Gyulafehérváron nyilvánította ki egyesülését a román királysággal – ekképpen hangzott a konferencián Nagy-Románia megalakulásának történelmi alaptétele, ami kizárólag az akkori románság egyoldalú akaratát közvetíti.

Anélkül, hogy tagadni lehetne a román politikusok valós érdemeit a bámulatos mértékű területszerzés tekintetében, valamint a román néptömegek történelmi szerepét az új Románia létrejöttében – mindazáltal akár Lenin „kapitalista rablóbékére” vonatkozó megfogalmazását is idézve állapítható meg, hogy Nagy-Románia a trianoni békediktátum eredményeképpen nem 1918-ban, hanem 1920-ban jött létre. Ez a nemzeti mítoszoktól mentes, történelmi valóság.

Románia nyerte meg Európának a világháborút – már majdnem csak ez hiányzik az angol szövegből

Azt már csak az emlékkonferencia „diszkrét bájaként” könyvelhetjük el, hogy Ioan Bolovan, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesének előadása idején mindvégig a dúsgazdag erdélyi épített örökség kiemelkedő darabjainak színpompás képei peregtek a központi képernyőn – köztük a magyar, a szász és a székelyföldi építészet remekei – olyképpen, minthogyha ezek szerves részét képeznék az egységes román kultúrának.

Ez a fajta román egységünneplés nagy kihívás elé állítja a magyar Erdélyi Fejedelemség jogutódait az Erdély elszakításáról, illetve a trianoni döntésről való hiteles centenáriumi megemlékezés tekintetében.

Brüsszel, 2018. március 8.

Tőkés László
EP-képviselő,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu