Helyi autonómiát szeretnének a vidéki polgármesterek

A helyi autonómiára vonatkozó megállapodást kötnének a vidéki polgármesterek.
Fotó: erdely.ma


2017. február 21. kedd, 19:25 perc   

Ezáltal a helyi közigazgatás gondjait térképeznék fel, a szükséges intézkedésekkel együtt. Az erre vonatkozó javaslatot hétfőn, a Romániai Községek Egyesületének XX. Közgyűlésén tette a szervezet elnöke, Emil Drăghici. A közgyűlésen jelen lévő több mint 550 községi polgármester a kormány és a Parlament illetékeseivel tárgyalt az őket foglalkoztató gondokról.

A központosított döntések ellen szólalt fel kedden délelőtt Marosszentgyörgy polgármestere is.

Négy napon keresztül zajlik Bukarestben a romániai községek polgármesterének találkozója, ahol a polgármesterek a miniszterelnökkel, a szenátus és képviselőház elnökével, miniszterekkel és államtitkárokkal találkozhatnak. A találkozón Marosszentgyörgy polgármestere is többször felszólalt és a reális deszcentralizáció megvalósítását sürgette.

Sófalvi Szabolcs szerint elfogadhatatlan, hogy olyan döntéseket hoznak meg Bukarestben amelyekben ki sem kérik a helyi önkormányzatok véleményét pedig direkt hatással vannak a település lakóira. Ilyen, Marosszentgyörgy esetében például a „híres” főúti betonfal megépítése amelyet a helyiek tiltakozása ellenére az országos útügy megépített és sok balesetet eredményezett, de ilyen a Cinege tetői erdő „ritkitása” is amelyet a bukaresti hatóságok rendeltek el vagy Marosvásárhely terelőútjának tervezése és építése amelyben, ugyanúgy nem vették figyelembe a helyi önkormányzatok kéréseit, jelzéseit.

erdely.ma


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu