Hogyan tovább az európai kisebbségpolitikában?

Rendkívüli konferenciára került sor Brüsszelben


2018. május 17. csütörtök, 12:03 perc   

Csáky Pál felvidéki európai képviselő kezdeményezésére 2018. május 16-án rendkívüli konferenciára került sor Brüsszelben. Miután február 7-én az Európai Parlament az őshonos európai kisebbségek védelméről szóló határozatot fogadott el, és ezzel együtt az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés (MinoritySafePackInitiative – MSPI) aláírásgyűjtési akciója is sikeresen zárult, a Kárpát-medencei néppárti magyar képviselők az európai kisebbségvédelmi politika folytatásának a lehetőségeiről rendeztek tanácskozást.

A rendezvényt Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke nyitotta meg. Az előadók között szerepeltek: Josep-MariaTerricabras katalán és NilsTorvalds finnországi svéd képviselők, a frakcióközi kisebbségi munkacsoport (intergroup) társelnökei, továbbá IrenaMoozova esélyegyenlőségi igazgató, FransTimmermans EP-bizottsági alelnök megbízottja, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc miniszteri biztos.

Felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő önkritikus, deugyanakkor elismerő módon szólt arról, hogy a kisebbségvédelmi európai kezdeményezéshez szükséges egymilliónyi aláírás mintegy 80%-át a Kárpát-medencei magyarok, elsőrenden pedig a magyar kormány segítségével gyűjtötték össze, s ez a körülmény az európai kisebbségek, nevezetesen az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) a nagyfokú tehetetlenségére, illetve a nyugat-európai országok általános érdektelenségére vall. Ennek ellenére a maga nemében páratlan akció olyan sikernek számít, mely a kisebbségpolitika terén az áttörés ígéretét hordozza.

Erdélyi képviselőnk sajnálattal állapította meg, hogy az Unió területén a hagyományos nemzeti kisebbségek jogainál előbbre valónak tartják a migránsok emberi jogait. Ennek ellenére azt szorgalmazta, hogy akár a folyamatban lévő európai polgári kezdeményezés, akár egy rendes európai parlamenti törvénykezdeményezés révén közös összefogással törekedjenek az európai kisebbségvédelem jogi és intézményes kereteinek a megteremtésére. A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésére, valamint Nagy József felvidéki néppárti képviselő kisebbségvédelmi tervezetére is kitérve az együttható fellépés és az erőegyesítés fontosságára hívta fel a figyelmet, óva intve az egyes próbálkozások egymást gyengítő hatásának a veszélyétől.

Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor délvidéki, valamint Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi RMDSZ-es képviselők szintén az európai és magyar összefogás jegyében szólaltak fel.

 

 

Brüsszel, 2018. május 17.

 

Tőkés László

EP-képviselő

sajtóirodája

 


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu