Hosszúra nyúlt találkozó

Erdogan a Vatikánban


2018. február 6. kedd, 13:02 perc   

Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötvenperces találkozóján a Vatikánban tegnap. Sajtóinformációk szerint  a pápa és Erdogan Szíria helyzetéről, a migrációs válságról, az iszlamofóbiáról és a rasszizmusról is tárgyalt. További tájékoztatást egyelőre egyik fél sem adott.

A török elnök tízperces késéssel érkezett meg a zárt ajtók mögött tartott találkozóra, amelyen rajtuk kívül csak két tolmács vett részt. A több mint ötvenperces megbeszélés jóval túllépte az államfők számára a vatikáni protokollban előírt időt.

A török elnököt kísérő 16 fős delegációban hét nő is volt, négyen kendővel fedték fejüket. Ferenc pápa a többi között egy olyan érmét ajándékozott a török elnöknek, amelyen a béke angyala a háború ördögét pusztítja el. Erdogan elnök Isztambul látképét nyújtotta át a pápának, valamint Dzsalál ad-Dín Rúmi 13. századi szunnita muzulmán teológus könyveit.

Recep Tayyip Erdogant Pietro Parolin szentszéki államtitkár is fogadta. A török elnök és kísérete felkereste a Szent Péter-bazilikát, amelyet a Szent Péter térrel és a Vatikán egész környékével együtt teljesen lezártak rómaiak és turisták előtt is, ami ritkán fordul elő.

Erdogant délután Sergio Mattarella olasz államfő, majd Paolo Gentiloni kormányfő fogadta. Erdogan római látogatásán fokozott biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe: 3500 katona és rendőr vigyázta a török elnököt, aki 30 járműből álló konvojjal közlekedett Rómában. - írja a 3szek.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu