Huszonöt éve szerveződött újra a kárpátaljai római katolikus egyház

Első püspöke Csáti József vikárius, munkácsi plébános lett.


2018. augusztus 17. péntek, 21:20 perc   

Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1993. augusztus 14-én II. János Pál pápa leválasztotta Kárpátalját a Szatmári Egyházmegye területéről, és létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságot. Ezzel oly sok év után újjászerveződött a helyi önálló római katolikus egyház, s most már szervezett keretek között fejlődhetett tovább. Első püspöke az akkori apostoli nuncius, Antonio Franco, általános helynöke a kárpátaljai egyház addigi nem hivatalos, de mindenki által elismert vezetője, Csáti József vikárius, munkácsi plébános lett. A magyarokért felelős püspöki helynöki megbízatást Majnek Antal nagyszőlősi ferences kapta, aki most a Munkácsi Egyházmegye püspökeként adott hálát az elmúlt 25 évért.

Az augusztus 14-én a munkácsi székesegyházban tartott ünnepi szentmisén Majnek Antal püspök arról beszélt: Istennek minden ajándékáért hálásnak kell lennünk, s egy ilyen jubileumi alkalommal a legünnepélyesebb helyen, a templomban, a szentmisében fogalmazzuk meg azt. Szentbeszédében végigvette, mi minden történt ebben a 25 évben, mi mindenért adhatunk hálát Istenünknek.

Első helyre a szentségek kiszolgáltatását helyezte: a nyolc nagyon idős pap után, akik akkoriban egész Kárpátalját ellátták, az Úristen missziós papokat adott, majd hazai hivatásokat is támasztott, akik a szentségeket közvetítették a híveknek. „Ha visszagondolok azokra az időkre, mindenhol megteltek a templomok, és nagyon sokan járultak a szentségekhez.

A gyónók hosszú sora minden templomunkra jellemző volt. Nagyon fontos, hogy a papok sehol ne hagyják abba a gyóntatást, és akkor jönni fognak a hívek gyónni, áldozni; még ha csökken is a számuk, a lehetőséget akkor is meg kell adni nekik.” A nuncius biztatására kezdődött el még abban az évben a hitoktatóképző, melyet azóta is folyamatosan megszerveznek. Több száz ember végezte már el, s folyamatosan vannak új jelentkezők. Ők lettek a lelkipásztorok első számú segítőtársai az evangelizációban. Ez is nagyon nagy dolog, amiért hálát kell adnunk: a gyermekek rajtuk keresztül hallhatják az Isten szavát.

A materiális dolgokat számba véve a püspök atya először a sok visszakapott és azóta épített templomot említette, melyeket Istennek és a külföldi támogatóknak hála sikerült felépíteni vagy felújítani. A másik, amiért különösen is hálát adhatunk, a karitatív-szociális munka. Valószínűleg kevés olyan kis egyházmegye van, amely a lélekszámához képest olyan sok karitatív munkát végezne, mint a miénk; ez a vélemény már kívülállók részéről is megfogalmazódott.

Családi típusú gyermekotthonokat hoztunk létre egyházmegyénkben, melyekben a házaspárok saját gyermekeik mellett már vagy száz gyermeket neveltek fel, akik nagy része már saját családot alapított. Létrejöttek az ingyenkonyhák, ahol számos rászoruló kap naponta meleg ebédet; ebből fejlődött ki a szegények, rászorulók rendszeres támogatása. Hálát adunk az adakozókért és azokért is, akik próbálták az adományokat igazságosan szétosztani. Mindig arra kell törekednünk, hogy ez a szétosztás ne csak igazságos, hanem szeretettel teljes is legyen. Fontos egyházmegyénkben az életvédelmi munka is, annak sokrétű működése, köztük kiemelten az abortuszt elszenvedett nők lelkigyakorlatai, melyek a mi kezdeményezésünkre indultak el más egyházmegyékben is.

„Hálával gondolok az alkoholistamentő szolgálat lelkigyakorlataira is, melyekre egyre többen járnak és szabadulnak meg függőségeikből; azokra a lelkiségi mozgalmakra is, melyek rövidebb vagy hosszabb ideig működtek nálunk. Istennek hála a keresztekért is, a sokféle fájdalomért, amit ezek alatt az évek alatt kaptunk, amit egyes emberek, családok vagy egyházközségek elszenvedtek, s melyet Jézus keresztjéhez kapcsolódva éltek meg. Végül pedig hálát adunk az Úristennek a szentmisékért, melyeket most már több mint száz templomunkban mutatunk be. Köszönjük az Úristennek mindezt, dicsőség neki mindörökké. Ámen” – fejezte be beszédét a püspök atya.

A hálaadás a hívek könyörgésében is megfogalmazódott, majd a szentmise végén a jelenlévők elénekelték a Te Deumot, hálaadásul az elmúlt 25 év minden kegyelméért. A szentmise ünnepélyes főpásztori áldással zárult.

A püspök atya kérésére augusztus 14-én és 15-én az egyházmegye minden egyházközségében hálaadással emlékeztek meg erről a jubileumi évfordulóról.

***

II. János Pál pápa 1995. december 9-én Majnek Antal ferencest az apostoli kormányzóság segédpüspökévé, 1997. október 6-án pedig apostoli kormányzójává nevezte ki. A pápa 2002. március 27-én Kárpátalja területén létrehozta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyét, melynek első püspöke Majnek Antal lett. - írja a karpatalja.ma (munkacs-diocese.org)


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu