Iohannis visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a költségvetési törvényt

A PSD szerint az államfő a többi között megakadályozta, hogy március 1-től a gyermekek az emelt összegű pótlékban részesüljenek.
Fotó: illusztráció


2019. március 9. szombat, 12:01 perc   

A PSD szerint az államfő a többi között megakadályozta, hogy március 1-től a gyermekek az emelt összegű pótlékban részesüljenek.

Klaus Iohannis államelnök pénteken visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra a 2019-es költségvetési törvényt.

Túl az alkotmányossági kifogásokon, azért indokolt a büdzsétervezetet újravitatni, mert "egyrészt a költségvetési forrásokat túlbecsülték, másrészt pedig nem biztosítja bizonyos közintézmények működését, amelyeknek alapvető szerepük van a társadalomban" - szögezi le az államelnök a parlamenthez intézett kérésben, amelyben megállapítja továbbá, hogy forrásokat vontak el a helyi közösségektől és - az oktatás és egészségügy kárára - jelentősen emelték a politikai pártoknak juttatott összeget.

Az államfő túlzottnak találja a költségvetés alapját képező 5,5%-os gazdasági növekedést olyan körülmények között, hogy a nemzetközi pénzintézetek jelentősen alacsonyabb prognózist bocsátottak ki: a Nemzetközi Valutaalap 3,4%-os, az Európai Bizottság 3,8%-os, a Világbank 3,5%-os, a Fitch hitelminősítő intézet pedig 3,2%-os bővülést prognosztizál.

Iohannis szerint "túlzottan magas" a 6,9%-os befektetési bővülés is, miután ez az arány 1,5% volt 2018-ban, és "bizonytalan" a szuverén alapokból történő befektetés is, hisz ezek el sem kezdték működésüket.

A parlamenthez intézett kérés "igen optimistának" nevezi a 4.67 lej/euró árfolyamot, "felülbecsültnek" érzi a bevételeket, "irreálisnak" tarja a bevételek 33,5%-os súlyát a hazai össztermékben (GDP).

Klaus Iohannis szerint felülbecsültek a GDP 6,8%-t kitevő az áfa-bevételek is, miközben ez 2017-ben 6,2%-os, 2018-ban 6,3% -os volt, és semmit nem változott a begyűjtési hatékonyság. Felülbecsültek az Európai Uniós alapokból származó bevételek is, amelyek idén a GDP 3,3%-t tennék ki, míg tavaly a hazai össztermék 2,4%-ára, tavalyelőtt 2%-ára rúgtak.

A felülbecsült bevételek mellé a költségvetés alulbecsüli a kiadásokat, ami zárlatok kialakulásához vezethet a pénzügyi rendszerben - állapítja meg az államfő.

Iohannis kiemeli az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészséget (DIICOT), amelyek költségvetése számottevően alacsonyabb, mint tavaly, így még a bérek kiadására sem jut belőle.

Nem jut bérekre az év utolsó hónapjaiban a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) sem, miután költségvetését 18, 04%-kal visszanyesték, és hasonló helyzet alakulhat ki a kormányőrségnél is.

Az államfő számítása szerint, a tervezett nyugdíjemeléseket is figyelmembe véve, a nyugdíjpénztár költségvetéséből 1,4 milliárd lej hiányzik.

Iohannis úgy véli, hogy a helyi hatóságoknak juttatott összeg nem teszi lehetővé az intézmények megfelelő működését, és "kockázatosnak és jogilag kérdésesnek" találja, hogy a gyerekjogvédelmi rendszer teljes működési költségét a helyi hatóságokra ruházták át, amelyek így a "túlélésre" rendezkedhetnek be.

A pénzelosztás felülvizsgálatára azért is szükség van - mondja az államfő - mert dacára annak, hogy az oktatásban és az egészségügyben számos gond van, "indokolatlan mértékben" növelték a politikai pártok tevékenységének finanszírozására fordított összeget.

PSD: Iohannis ismét hazudik

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint Klaus Iohannis államfő "ismét hazudik" a költségvetéssel kapcsolatban, amelyet bejelentése értelmében visszaküldött a parlamentnek megfontolásra.

A nagyobbik kormánypárt Facebook-oldalán megjelent bejegyzés felemlegeti, hogy 2016-ban Iohannis annak ellenére is jóváhagyta a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány által összeállított költségvetést, hogy az 16 milliárd lejjel csökkentette az egészségügynek szánt alapokat és 10 milliárd lejjel kevesebb pénzt irányzott elő az oktatásnak. Cáfolja a PSD az elnök azon állítását is, miszerint idén egymilliárd lejjel kevesebb pénzt kapnak a helyi önkormányzatok beruházásokra. Valójában 4,6 milliárd lejjel többet fordítanak idén erre a célra - állítják. "Azt mondja, túl sok pénzt kaptak a pártok, de sem Iohannis PNL-je, sem Cioloş USR-je nem szolgáltatta vissza a többletet az államnak. És azt nem mondja, hogy az ő PNL-je 2018-ban a pártok költségvetésének növelését kérte a parlamentben. Azt mondja, kevesebb pénzt fordítottunk beruházásokra. De a valóság az, hogy a 2019-es költségvetés több mint 15 milliárd lejjel nagyobb összeget irányoz elő befektetésekre" - fogalmaznak.

A PSD ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az egészségügy még soha nem gazdálkodhatott akkora összegből, mint idén.

"Egyetlen igazság van, és az a következő: a gyermekek azért nem részesülnek emelt összegű pótlékban március 1-jétől, a helyi önkormányzatok pedig azért nem kezdhették el a befektetéseket, mert Iohannis teljesen fölöslegesen alkotmánybíróságra küldte a költségvetést. Ő Románia első olyan elnöke - és vélhetően világviszonylatban is az első - aki akadályozza saját országa költségvetését" - áll még a bejegyzésben. (Agerpres)


Hírdetés