Ismerős Arcok: akik a szurkolói himnuszt írták

Az Európa-bajnokság helyszínein is felcsendül a rádióban szinte sosem hallható Ismerős Arcok egyik dala.


2016. június 28. kedd, 14:05 perc   

Az Európa-bajnokság helyszínein is felcsendül a rádióban szinte sosem hallható Ismerős Arcok egyik dala.

Az Európa-bajnokság helyszínein is felcsendül a rádióban szinte sosem hallható Ismerős Arcok egyik dala. Márciusban még a bulvárlapok is írtak a zenekarról, miután Tatabányán vak szaxofonosukat és két technikusukat bántalmazta egy csoport. Nyerges Attilával, a csapat frontemberével az MNO készített interjút.

– Nem a márciusi az első eset, hogy atrocitás éri a zenekart: novemberben maszkot viselő román kommandósok félbeszakították a sepsiszentgyörgyi koncertet, és elkobozták az eladásra szánt lemezeket, ruhákat, kiegészítőket…
– Korábban még csak hasonlót sem tapasztaltunk. A bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett tragédia jó ürügy volt arra, hogy a magyar szórakozóhely-tulajdonosokat és -üzemeltetőket látványosan megfélemlítsék horribilis bírságok lehetőségével.
 
– Ez a fajta nyomás segít megőrizni az erdélyi magyarok összetartását?
– Már nem olyan világot élünk, mint húsz évvel ezelőtt, a nemrég még zárt kis közösségek rettentő mértékben felhígulnak. De azért így is le a kalappal az erdélyiek előtt: a sepsiszentgyörgyi eset után három koncertet adtunk, és a helyiek mindháromszor riadóláncot szerveztek, hogy ha a hatóság hasonló akciót tervez, fel lehessen rá készülni. Nyilvános helyeken pedig többször óvatosságra intettek, amikor úgy látták, hogy megfigyelnek minket.
 
– Határon innen is igen erőteljes szembenállás tapasztalható, csak épp nem etnikai, hanem ideológiai. Veszélyes dolog pártrendezvényeken fellépni egy olyan országban, ahol sokan kizárólag pártokban tudnak gondolkodni?
– Többször felléptünk a Jobbikhoz köthető eseményen, majd 2010-ben egy siklósi Fidesz-rendezvényre is elmentünk játszani. Ekkor a radikális táborból néhányan keményen nekünk ugrottak, holott én soha senkinek a megválasztására nem biztattam a közönséget. Olyan leveleket kaptunk, hogy árulók lettünk, ezért soha többet nem jönnek koncertünkre, és kidobják az Ismerős Arcok-lemezeiket. Ez nagyon rosszulesett, de aztán eltelt fél év, és a levélírók közül sokan ismét ott voltak a koncertjeinken. Ma már nem ráz meg az árulózás, megyek, és teszem azt, amit a feladatomnak érzek. Bárhol fellépünk, ahová meghívnak, hiszen a zene, a mondanivaló állandó, minden magyar embernek szól politikai hovatartozástól függetlenül. Legalábbis ez lenne a normális helyzet. Ha MSZP-rendezvényre hívnak, oda is el fogok menni, ott is el fogom mondani, amit gondolok. Lehet, hogy kicsit összezavarom a közönséget, de hiszen épp azért dolgozunk, hogy az emberek eltöprengjenek a magyarságot érintő kérdéseken.
 
A baloldali-liberális portálok csapták a legnagyobb reklámot
 
– A színpadon korábban számtalanszor elhangzott, hogy „ennek a zenekarnak küldetése van”. Lehet mérleget vonni több mint másfél évtized elteltével?
– Tizenhat éve hangsúlyozzuk, hogy nincs különböző magyar ember határon innen és túl, mindenkinek hasonló jogok járnak – ma pedig már létezik a kettős állampolgárság intézménye. Ugyanígy ma már lehet értelmesen beszélni a trianoni országcsonkításról, a kommunizmusról, 1956-ról; szeretném hinni, hogy ebben nekünk is van egy pici szerepünk. Ráadásul az, hogy a rajongótábor ilyen mértékben nőtt másfél évtized alatt, szintén arra enged következtetni, hogy rátaláltunk a helyes útra.
 
– Egyesek ezt markáns jelzőkkel vitatják: még egy éve sincs, hogy több lapban, portálon szélsőségesnek, fasisztának nevezték a zenekart.
– 2015-ben a nemzeti összetartozás napján Békéscsabán játszottunk, és az odavezető úton a dobosunk, Kovacsik Tamás örömmel újságolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kitette Facebook-oldalára a Nélküled című dalunkat. A hazafelé vezető úton már azt olvasta fel, hogy a baloldali–liberális portálok miként szidják Orbánt, amiért „szélsőjobboldali” zenekar klipjét posztolta. Csakhogy a legtöbben elkövették azt a butaságot, hogy a cikkek alá betették a dalt is, így aki kíváncsi volt, meghallgathatta, és szembesülhetett vele, micsoda ostobaságokat írnak rólunk. Nem mintha bármelyik szövegünkbe bele lehetne kötni, de a Nélküled kifejezetten az összetartozásról, a szeretetről és a békéről szól.
 
– Annyira, hogy a neten olvasható beszámolók tanúsága szerint ősellenség újpestiek és fradisták egymásba kapaszkodva, könnyes szemmel éneklik a Dunaszerdahely meccse előtt…
– Amikor megjelent a szám, a rajongótáboron kívül nem ismerték, ma pedig már a sporteseményektől az iskolai ünnepségekig számos helyen felcsendül. Olyan, mintha néhány év alvás után önálló életre kelt volna. A miniszterelnöki hírverés és a nyomában kitörő „botrány” akkorát segített, amekkorát még soha semmi: három nap alatt mintegy negyedmilliószor nézték meg a klipet, most ötmillió kattintás felett tart. Sokakat meggyőzött vagy legalábbis kíváncsivá tett ez a dal, elkezdték keresni a többi számunkat is. Érezhetően megnőtt az ismertségünk azok körében is, akik azért nem foglalkoztak velünk, mert elhitték az igaztalan híreszteléseket.
 
– Az előítéletek gyérülése abban is tetten érhető, hogy egyre több fesztiválra kap meghívást a zenekar.
– Vannak olyan rendezvények, amelyek az utóbbi években megnyíltak előttünk. Felléptünk sok egyéb mellett a tokaji Hegyalja Fesztiválon, a mezőtúri East Festen, a pécsi Rockmaratonon, a székesfehérvári Fezenen és rengeteg motorostalálkozón – vannak tehát komoly fesztiválok, ahol tényleg azzal foglalkoznak, hány embert hoz be a zenekar.
 
 
– A legutóbbi lemez címe – Csak a zene! – mintha arra utalna, hogy fontosabb a zene, mint a politizálás.
– Azért ezen az albumon is vannak közéleti témák, például az Amerika és A játék vége című dalban, de tény, hogy a szövegekkel igyekeztem semlegesebb témákat találni, és sokkal nagyobb hangsúly volt az együtt zenélésen. Másfél hétre elvonultunk a világtól, és közösen zenéltük össze az egész albumot. Ilyen még sosem volt, korábban valaki lehozta a félig kész nótát, elmondta a többieknek, hogy mit kellene játszani, és megcsináltuk úgy, ahogy ő gondolta. Ezzel szemben most a csontvázra együtt pakoltuk rá az izmokat, a húst, a bőrt, a hajat, a sminket. Úgy érzem, zeneileg kiváló album született. Viszont bennem maradt sok szöveg, sőt azóta is írtam újakat, így hamarosan ismét elvonulunk a világtól, és 2017-ben megjelentetjük a folytatást Csak a szöveg! címmel, tíz dallal. Megígérhetem, hogy a rajongóknak nem kell búcsút venniük a politikai témáktól.
 
 
Turnék és rajongók a világ másik felén is
 
– Melyik volt az együttes történetében a legemlékezetesebb koncert?
– A legjobbak között említhetem a tizenöt éves fennállásunk alkalmából a Budapest Kongresszusi Központban adott koncertet. A jó technika, a nézőtér mérete, a hely emelkedett hangulata, Horváth Charlie és Tátrai Tibor vendégszereplése ünneppé varázsolta az estét. Szintén emlékezetes volt, amikor a szolnoki főtéren egy augusztus 20-i városi ünnepségen léptünk fel, és húsz-huszonkétezer embernek játszottunk másfél órán keresztül óriási sikerrel. Azóta ha Szolnokra betesszük a lábunkat, biztos a telt ház. Emellett határon túl játszani is mindig különleges, bár egyre kevésbé lehet különbséget tenni.
 
 
– A külföldi turnék viszont nyilván összehasonlíthatatlanok a Kárpát-medenceiekkel…
– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Svédországba, az Egyesült Államokba és Kanadába is meghívták fellépni az együttest. Olyan helyeken járhattunk, ahová saját erőből nehezen juthattunk volna el, olyan embereknek játszhattunk, akik fél évszázada nem jártak itthon – talán már nem is tudnak hazamenni –, és sok esetben csak halvány emlékeik vannak Magyarországról, a hozzá kapcsolódó érzésekről és mindarról, amiről éneklünk. Ezek mindig felszabadult, szeretetteljes koncertek, és meghatározó emlékek maradnak utánuk, olykor mély barátságok szövődnek.
 
[Teljes interjú elolvasható az MNO honlapján]
 
ittHON.ma

Hírdetés