Jézus él és itt van közöttünk

Egyházfők húsvéti üzenete


2016. március 27. vasárnap, 00:23 perc   

Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, sokan a legnagyobb keresztény ünnepként tartják számon, sőt, az ünnepek ünnepeként is értékelik. Történelmi magyar egyházaink főpásztorai ebben az esztendőben is elküldték húsvéti pásztorlevelüket. Az alábbiakban az üzenetekből szemlézünk.
Krisztus kereszthalálával és föltámadásával megváltotta a világot, és mennybemenetelekor helyet készített számunkra is – írja Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római-katolikus Főegyházmegye érseke. A keresztény ember a Feltámadás tanúja. Ezért keresztény hitünk alapja Krisztus feltámadása. Szent Pál ezt világosan tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (...)
 
Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” Ugyanakkor a húsvét a legnagyobb ünnepünk. Az ősegyházban húsvét éjszakáján a szentmisében szolgáltatták ki a hitújoncoknak a beavatás szentségeit: megkeresztelték, megbérmálták őket, és először járultak szentáldozáshoz. Így lettek nagykorú kereszténnyé. Ezért írja elő az Egyház III. parancsolata: „Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál.” Legalább egy évben egyszer a húsvéti időben engesztelődjünk ki Istennel a szentgyónásban és a szentáldozásban. Ne feledjétek, hogy a húsvéti szentgyónás és szentáldozás hagyományos időszaka Szentháromság vasárnappal zárul. (…) A keresztény ember a Feltámadt Krisztus tanúja – üzeni az érsek.

Hányszor akarjuk még a világtörténelem folyamán Barabást választani? Hányszor ismerjük még félre a jó megoldást, és hányszor hagyjuk még, hogy hamis eszmékkel, olcsó, de kecsegtető, szép reményekkel megvásároljanak? – teszi fel a kérdést Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, miután pásztorlevelében a választás lehetőségeit boncolgatja. Majd folytatja: Mielőtt a rezignált passzivitás várába bezárkóznánk, hallgassuk meg még egyszer azt az örömhírt, hogy egy választás végérvényesen eldőlt.
 
Ez nem emberi választás, ez nem megkeseredett és reményvesztett döntés volt, hanem egy radikális örök-érvényű igen. A Mindenható Örök Isten szeretetének igene hangzott el. A megváltó Jézus Krisztus minket választott. Ő kétezer évvel ezelőtt ott, a távoli római provinciában a teljes és megbékélt életre vágyó, kétségbeesett ember mellett döntött. Ma, a 21. század elején a bizonytalanság és kétségek előtt megtorpant, életét féltő és nagy rémektől megrettent bűnös, lázadó, tagadó ember mellett döntött.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az Örökkévaló nem mondott le róluk! Értünk, sokszor rosszul választó emberekért vállalta a legnagyobb szenvedést, a mélységét a létnek, hogy nekünk Életünk legyen. Ő, a mindenkor szent és igazságos, döntött. Ismeri tehetetlenségünk, de azt is tudja, hogy Vele, és csakis Vele vagyunk képesek a legnagyobbra, a szeretetben, könyörületességben megélt reményteljes jövőre.
 
Ismeri gyarlóságunkat és félelmeinket, mégis arra hív, hogy az Ő halált legyőző erejében megkapaszkodva válasszuk a békesség, az irgalom, a világosság, az Élet útját a pusztító, összezavaró bűn helyett. Döntésével és keresztjének jelével hív, hogy mi is döntsünk újra és újra az élet, az értelmes és Vele megélt örök Élet mellett – hív az evangélikus egyházfő.
Húsvét reggelén a fény, a világosság, az élet, az isteni szeretet győzelmét köszönjük meg teremtő és gondviselő Atyánknak – írja Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Húsvétban, a szüntelen változás és mulandóság között az örökkévaló világosság diadalát ünnepli az Istenben bízni tudó ember. Erre tanított, figyelmeztetett a Názáreti Jézus. Nemcsak ott és akkor, hanem azóta is.
 
Akik követőinek és tanítványainak tudják magukat, az Istentől kapott világosságnak, fénynek a hordózói akarnak lenni. „Ti vagytok a világ világossága…” (Mt 5,14) – tanítja Jézus, és így szól Pál apostol is: „Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok….” (1Thessz 5,5) Ez a húsvét örök örömüzenete! A Názáreti Jézus Isten örökkévaló szeretetét tette nyilvánvalóvá életében és tanításában. A keresztfán imádkozni tudó Mester a feltétel nélküli Istenbe vetett hit örök példája, aki a szeretet erejének felismerésére, hordozására és továbbadására tartotta képesnek az embert.
 
A szeretetben való élet juttatja el az embert egy „magasabb” szintre ebben a szüntelenül változó, alakuló világban, és teszi képessé Isten gyermekét arra, hogy az egymásnak feszülő ellentétek között megteremtse a harmóniát. Ez által a szeretet által lesz emberibb és Istennek tetszőbb a világ. Ezt a szeretetet nem lehet keresztre feszíteni, koporsóba zárni. Ez a szeretet a nagypénteki gyász feletti, és az első húsvéti reggeltől e szeretet a mindenek feletti győzelmet jelenti. Ez a győzelem az Élet. Ezt kell igazolnia a te mindennapi életednek és munkádnak.
 
Ez a húsvéti hit tartalma. Nem a halál, a megsemmisülés, hanem a szeretetteljes lélek győzelme. A látható és láthatatlan világ ellentétét a benned élő szeretettel tudod feloldani. E benned élő, munkálkodó szeretet által tapasztalod meg és kapcsolódsz be az örökkévalóságba, Isten élő világába. Ez a szeretet láttatja meg az emberrel minden bezártság és mulandóság között is, hogy az örökkévalóság részese. A tanítványok ezt ismerték fel a Mesterben.
 
Ez a felismerés segítette abban őket, hogy hitet tegyenek Jézus faggató kérdésére: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68) Húsvét ünnepén bennünket is kérdez a Názáreti Jézus: Ti is el akartok menni? Nézz körül: sokan elfordultak, visszahúzódtak, bezárkóztak, körülfalazták magukat. Meggyérültek embertársainkkal a találkozások, meglazultak a személyi, baráti, családi kapcsolatok, sokan elfordultak attól a közösségtől, mely Jézus tanítását hivatott hirdetni. A keresztfán imádkozó Jézus megmutatja az ember számára a legértékesebbet: az Isten melletti megállást, az Istenben maradást. Ez az imádság indítja a római századost arra, hogy felismerő vallomást tegyen a keresztfa alatt: „Ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23, 46–47).
 
Ez a leírás a nagypénteki tragédia vége, de a húsvéti diadal kezdete is. A lélek olyan mélységét mutatja föl Jézus imádsága, ahol Isten jelenvalósága „kitapintható”. Ez az istengyermeki mivolt, a feltétel nélküli bizalom, a teljes odaadás, a hit és szeretet győzelme. Jézus tanításának és egész működésének ez a központi gondolata: az ember Istentől kapott szellemi, lelki tálentumaival, mint Isten gyermeke, hogyan tudja Isten ügyét hittel és szeretettel szolgálni. Az ember életének értéke abban van, hogy Istent megismeri és megmarad mellette úgy, ahogy Jézus tanította és példájával mutatta.
 
Ez a győzelem a halál felett. Jézus tanítását nemcsak hirdetni kell, hanem e tanítás szerint kell élni, példáját követni. Törekedni kell az általa felállított mércéhez, az emberséghez, az istengyermeki mivolthoz felnőni. Ebben segít az a szeretet, melyre Jézus tanított, melyről példát mutatott. Ez által a szeretet által találunk egymásra: családban és közösségben. Ne legyen „üres sziklasír” a mi életünk, hanem legyen teljes az örökkévaló szeretettel. Ez a húsvéti győzelem a nagypénteki gyász felett, az örök élet öröme a halál felett – üzeni az unitárius főpásztor.

Húsvét reggelén a sírhoz kimenő asszonyok találkoznak egy Istentől küldött személlyel, egy angyallal, aki tudatja velük a történteket. De nem az asszonyok a feltámadás igazi tanúi, hanem a katonák, akiket a főpapok rendeltek ki a sír őrzésére, mivel emlékeztek arra, hogy Jézus még életében megmondta: harmadnapon fel fog támadni –  indítja pásztorlevelét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A pontos valóságot a maga teljességében talán már soha nem tudjuk meg itt, a Földön. Ami itt történt, annak egy részéről, a feltámadás mikéntjéről az őrség tagjai jelentést tesznek a főpapoknak, de hogy mit mondhattak a katonák, arról semmit sem tud a szentíró, mert pénzzel örökre elhallgattatták őket. Attila, hun király sírját a legenda szerint azért nem tudjuk, hogy hol van, mert a temetést végzőket egytől egyig megölték.
 
A történelem folyamán sokszor előfordult, hogy eltették láb alól a tanúkat és az iratokat titkosították. Istent azonban nem lehet elhallgattatni. Amit az ember elhallgat, azt Isten kimondatja: „Nincs itt, mert feltámadott.” Miért olyan fontos ez a hír? Miért olyan fontos ez az információ, hogy el kell hallgattatni a tanúkat? Azért, mert a feltámadás alapjaiban változtatta meg a világot és a róla alkotott képet, de megváltoztatta az emberről alkotott nézeteket is. Sokan kutatták és aztán állították, hogy a Föld és az élet keletkezése egy véletlen műve. Az ember is csak véletlenül van itt, a Földön, és mint a legfejlettebb élőlény, a piramis csúcsán, nem tartozik senkinek felelősséggel.
 
Azt tehet, amit akar, és így nem is kell senkinek elszámolnia tetteivel. A feltámadás tényével Isten áthúzza az ember számításait. A tényekkel nem lehet vitatkozni. Ezért tesz meg mindent az ember, hogy eltitkolja a valóságot. Azt azonban nem tudja, hogy Jézust nem lehet elrejteni ebben a világban. Ha azonban mégis sikerülne, akkor ebbe a hazugságba az emberiség belehalna. Mindenütt, ahol Krisztus nincs jelen, ott látható módon kiszáradnak az emberi kapcsolatok és az önzés, háborúskodás veszi át az uralmat. Ott a félelem és a kétségbeesés uralkodik el az emberen. Aki azonban hisz őbenne, ha meghal is, él.
 
Az asszonyok, akik elindultak a temetőből, máris találkoznak Jézussal, aki megszólítja őket és ezt mondja: „Örüljetek!” és „Ne féljetek!” Jézus él és itt van közöttünk és elveszi most a félelmünket, megvigasztalja a szívünket a bánatban, megerősít a gyengeségben, a betegségben és meghallgat minket minden időben – biztat a református püspök.
 
Összeállította: Szekeres Attila
3szek.ro

Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu