Készül a Duna egyetlen hajómalma

A hajómalom építésében gyergyószentmiklósi szakemberek is részt vesznek.
Fotó: ittHON.ma


2017. Április 19. szerda, 14:51 perc   

Októberre vízre kerülhet Bajánál a Duna egyetlen folyó hajtotta malma. A múzeum a magyarországi vízimolnárok örökségét mutatja be. A hajómalom építésében gyergyószentmiklósi szakemberek is részt vesznek.

Különleges története van annak, hogy Baja a hajómalom felépítése mellett döntött. Palik Vera, a bajai Hajómalom Egyesület vezetője elmondta, egy skót történet nyomán született meg az ötlet, mely azon alapul, hogy egykor 100 malom őrölte Bácska gabonáját. A bajai szakaszon 51 hajómalom működött, ahonnan egészen Bécsig vitték a lisztet.

A hajómalom építéséhez végül 2012-ben kaptak támogatást, így elkészülhettek a tervek, valamint az őrlőszerkezet is. A tervezésbe a bajai vízügyi főiskola szakemberei is bekapcsolódtak, ők mérték fel a kikötőnek szánt dunai szakaszt. Az önkormányzat és helyi vállalkozások is halászati hagyományok felélesztését szolgáló hajómalom építése mellé álltak.

A bajai hajómalom 17 méter hosszú és 10 tonnás,a faborításhoz használt alapanyag beszerzése viszont még várat magára. A malomházat, a gépezetet és a vízikereket is a gyergyószentmiklósi Márton László építi meg, aki csapatával 25 évben több mint száz malmot készítettek. Amíg a csapat dolgozik, elkészül a múzeum is, mely egyben az egyetlen működő hajómalom a Dunán, amit a folyó sodrása hajt.

ittHON.ma - Origo


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu