Kilenc személyt vettek őrizetbe abban ügyben, amelyben Dragnea fia is érintett

Kilenc személyt vett őrizetbe a legfőbb ügyészség abban az adócsalásos ügyben, amelyben a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea fiának a cége is érintett.


2017. augusztus 11. péntek, 13:51 perc   

Kilenc személyt vett őrizetbe a legfőbb ügyészség abban az adócsalásos ügyben, amelyben a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea fiának a cége is érintett.

Összesen 80 házkutatást végeztek csütörtökön az ügyben, több cég székhelyén és magánlakásokon is vizsgálódtak. A gyanú szerint építkezéssel, hulladékfeldolgozással foglalkozó, illetve sertéshizlaldát működtető cégek érintettek az ügyben, amelyek csaknem 40 millió lejjel károsították meg az államot. Többek között a Valentin Ştefan Dragnea tulajdonában levő, Teleorman megyei sertéshizlaldánál is házkutatást tartottak az ügyészek. 

Az éjszaka folyamán őrizetbe vett személyek között van a sertéshizlalda adminisztrátora, Ilie Dragne is. Utóbbi ügyvédje azt nyilatkozta csütörtökön a sajtónak, hogy amikor az ügyészek által kifogásolt tranzakcióra sor került, védence nem dolgozott a cégnél. Az ügyvéd ugyanakkor azt állította, hogy Liviu Dragnea fia január óta nem részvényes a farmnál, az Országos Cégbíróság adatai szerint azonban a Ferma Salcia Rt. részvényeinek 90 százaléka Ştefan Valentin Dragnea, 10 százaléka pedig Ilie Dragne tulajdonában van, aki egyben a cég vezérigazgatója és adminisztrátora is. 

ittHON.ma - Agerpres


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu