Kivitték a labarumot a Hármashalom-oltárhoz

Noha idén elmarad a tömeges zarándoklat, a csíksomlyói pünkösdi búcsú egyik fontos mozzanatát a járványhelyzet ellenére is megtartották: a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanárai és az erre kiválasztott, népviseletbe öltözött végzősök kivitték a labarumot a Hármashalom-oltárhoz, ahol közösen imádkoztak és énekeltek, majd visszaindultak a kegytemplomba az ereklyével.
Fotó: romkat.ro


2020. május 30. szombat, 17:22 perc   

Noha idén elmarad a tömeges zarándoklat, a csíksomlyói pünkösdi búcsú egyik fontos mozzanatát a járványhelyzet ellenére is megtartották: a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanárai és az erre kiválasztott, népviseletbe öltözött végzősök kivitték a labarumot a Hármashalom-oltárhoz, ahol közösen imádkoztak és énekeltek, majd visszaindultak a kegytemplomba az ereklyével.

fotók: romkat.ro

A csíksomlyói kegytemplom előtti teret kordonokkal vették körbe, a zarándokok ezen kívül gyülekeznek, hogy meghallgathassák a szentmisét.  A hívek az előírt távolságot betartva a templom előtti zöldövezetben és a parkolóban várják a szentmise kezdetét, a szervezők is a járványügyi óvintézkedések betartására kérik őket. -írja a Székelyhon


Hírdetés