Kolozsvár visszacsatolásának jegyzőkönyvével gyarapodott a Trianon Múzeum

1940. szeptember 11-én írták meg és délelőtt 11 órakor írták alá a Kolozsvár átadásáról és átvételéről szóló jegyzőkönyvet.


2018. március 16. péntek, 14:51 perc   

A magyar fél képviseleté­ben Beck Albert m. kir. honvéd ezredes, a román fél képviseletében pedig Victor Pop városi főjegyző szignózta a dokumentumot. Az aláírások után a román állam képviselői elhagyták a várost, amely immár közjogi értelemben is visszakerült Magyarországhoz.

11 órakor Beck Albert m. kir. ezredes és segédtisztje, verebélyi Marssó István m. kir. tartalékos hadnagy megjelent a kolozsvári városházán, hogy a magyar államhatalom részére átvegye a várost.  A város átvételekor Beck Albert m. kir. ezredes a következő beszédet mondotta: „Amikor a magyar államhatalom részére átveszem ennek a ragyogó múltú ősi magyar városnak a parancsnokságát, első szavam a hála szava a Mindenhatóhoz, hogy ezzel a dicsőséges boldog nappal megajándékozta a magyar nemzetet. Köszönetemet fejezem ki Kolozsvár magyarságának, hogy kitartott a hosszas raboskodása alatt, és meg tudta őrizni ennek a városnak hagyományos magyar jellegét. Éljen a főméltóságú kormányzó úr, éljen és virágozzon Erdély gyöngye, ez a szép magyar város, Kolozsvár! … és Kolozsvár visszatért!”

Dísztribün a Szent Mihály templom mellett Kolozsvár visszacsatolásának ünnepén.

Az egyik jegyzőkönyvet Bukarestbe vitték, a másikat a magyar hatóságok kapták meg, de egy harmadik példány is készült, amely ez idáig egy családi hagyatékban rejlett. Beck Albertet a jegyzőkönyv aláírására elkísérte Verebélyi Marssó István hadnagy is, aki a harmadik dokumentumot magával hozta Erdélyből, és az 2017-ig Verebélyi fiánál, Marssó Györgynél volt Kecskeméten. Marssó György tudomást szerzett a Trianon Múzeum 23 óra 59 perc nevű kutatóprogramjáról, és ekkor döntötte el, hogy átadja a dokumentumot a múzeumnak, hogy méltó helyre kerüljön. A múzeum a látogatóknak is meg szeretné mutatni a különleges jegyzőkönyvet, ugyanis a román centená­rium évében a fájó magyar léleknek vigasza lehet ez a dokumentum – mondta Köő Artúr történész, a kutatóprogram vezetője.

A 23 óra 59 perc kutatási program idén is folytatódik, továbbra is várnak minden revízióval kapcsolatos fényképet, dokumentumot és visszaemlékezést a koo.artur@gmail.com e-mail-címre. - írja az ittHON.ma


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu