Közöny és elfordulás helyett

Nem a román hatalom, a kormány, a védelmi minisztérium, a különféle hatóságok, prefektusok, csendőrök, szolgálatos feljelentők, szekusok a legfőbb ellenségeink
Fotó: nemzeti.net


2019. június 29. szombat, 12:31 perc   

Nem a román hatalom, a kormány, a védelmi minisztérium, a különféle hatóságok, prefektusok, csendőrök, szolgálatos feljelentők, szekusok a legfőbb ellenségeink

– mi magunk vagyunk azok: közömbösségünk, gyávaságunk, kákán is csomót kereső, az együttműködést elutasító magatartásunk, mély megosztottságunk.

Úzvölgye mutatja talán legfájóbban, hová vezet, ha nem változtatunk valamin, ha nem kezdődik egy átfogó, a romániai magyar társadalom egészét érintő alapos változás.

Mert szép és jó, hogy a csütörtöki sepsiszentgyörgyi és a múlt heti csíkszeredai tüntetést minden magyar párt és szervezet felkarolta – de igen elkeserítő, hogy mindezek ellenére is e két megmozduláson összesen két-három-, esetleg négyezren vettek részt. Nem lehet annyival elintézni a dolgot, hogy közömbösek az emberek – tünet ez, következménye az elmúlt évtizedek történéseinek, politizálásának, elhibázott döntéseinek. Intő jel minden politikai pártnak és szervezetnek, alaposan számba kell ezért venni, mit és hol rontottak el – nem a bűnbakok keresése végett, hanem hogy kiderüljön, min kell változtatni ahhoz, hogy a jövőben, ha valamiért utcára vonul a magyarság, akkor ne pár százas, pár ezres tüntetésekről kelljen beszámolni.

Kétségkívül, szerepet játszik eme apátiában, hogy az elmúlt évtizedek során küzdelmünkben több volt a kudarc, mint a siker, hogy ma már nem jogaink bővítése, hanem a megszerzettek megvédése a tét, hogy a kis lépések hívei mindent föltettek a kulisszák mögötti alkudozásra, és leszoktatták az embereket arról, hogy maguk álljanak ki igazukért. De szerepe van ebben az egyre fogyó-romló hitelességnek is, a politikai alternatíva kudarcának, a különböző pártok és táborok élén álló vezetők személyes konfliktusának, hiúságának – akik marakodását, önelégültségét, kicsinyességét látva sokan felháborodottan fordítottak hátat mindennek, ami közösségi ügy. És persze nem csak a politikusok, az elöljárók hibásak, megvan a magunk bűne mindannyiunknak: amikor azt hisszük, távolmaradással bármit is megoldunk, amikor úgy véljük, a kiábrándultságra az elfordulás, a közöny a megfelelő válasz, amikor csüggedten úgy véljük, hiábavaló minden küzdelem.

És talán gondolkodni kellene azon, miként lehet közügyeink iránt érzékenyebbé tenni a fiatalokat. Talán nem lenne elvetemült ötlet legfontosabb közéleti ügyeinket oly módon és formában tematizálni, hogy az elérje az ő ingerküszöbüket is: művészeti-alkotói pályázatok hirdetésével, rétegkultúrákat megcélozva. Miért is ne vonhatnánk be például egy-egy közösségi megnyilvánulás szervezésébe vagy forgatókönyvébe modern zenei együtteseket, miért nem lehet egy autonómiatüntetés kreativitásunkat is felvillantó közösségi esemény?

De mindenekelőtt a munkamegosztásban kellene megállapodniuk a pártjainknak és szervezeteinknek, hogy ki-ki a maga eszközével tegyen jogaink bővítéséért. Aki a bukaresti parlamentben tenné azt, segítsük elérni a küszöböt, aki aláírást gyűjt, minden erőnkkel támogassuk, aki tüntetést szervez, azon vegyünk részt, mozgósítsunk – nem lehet ez olyan nehéz, ha eltekintünk az egyéni és politikai érdekektől, s ha elhisszük egymásról, hogy az is javunkat akarja, aki másként gondolkodik.

szerző: Farcádi Botond - 3szek.ro


Hírdetés