Lehajtott fejjel

Szomorúság, bűntudat, felelősségérzet, cselekvési tehetetlenség
Fotó: 3szek.ro


2019. július 7. vasárnap, 19:18 perc   

Szomorúság, bűntudat, felelősségérzet, cselekvési tehetetlenség

Néztem, többször is megnéztem, több változatban is az úzvölgyi eseményekről készült felvételeket. Szomorúság, bűntudat, felelősségérzet, cselekvési tehetetlenség kavarog bennem. Kerestem egy arcot, egy tekintetet a temetőt ostromlók között. Senki, aki megállítani akarná az áradatot, még Egervár ostroma is felrémlett bennem, ilyen eszeveszett elszántsággal rohanhattak neki a bevehetetlennek tűnő várfalaknak a felbőszített török seregek, minden bizonnyal, közöttük is akadtak, akik azt sem tudták, hová rohannak, mint most sem. Én azért hiszem, ha az ostromlók között akadtak volna páran, akik tudták, miről van szó, nem lehetett volna ilyen súlyos a monológszerű küzdelem.

Magam előtt látom a terhes fiatalasszonyt, aki háromszínű lobogóval a kezében ugrik bele a vizesárokba, s tör magának utat a talán nem is ismert, soha nem hallott harcmezőre. Szovjet tankok törték pozdorjává az ’56-os Budapesten az útjukat álló kerítéseket, itt felhergelt férfiak zúzták szét percek alatt a kaput és kerítést, amelyet embertársaik heteken, hónapokon át építettek...

És mégis! Látok egy lányt, akinél észreveszem az elszörnyedést. Kiszáll a rohanó tömegből, ahogy tud, félreáll, elszenvedi a történteket, de pillanatok alatt kisodorják a képből, ki tudja, hol állt meg.

Az azóta eltelt napok során sokszor megálltam az utcán, szólni egy-két szót az ismerősökkel, de be kell vallanom, lehajtott fejjel mentem tovább, ha régebbi román ismerőseim, barátaim mellé sodródtam. Vajon mit gondolnak ők, akik annyi évtizede velünk együtt koptatják a járdát, s mit gondoljak én róluk, akiknek meg kellene szólalniuk, mert azt nem tudom elhinni, hogy nem mellettünk, nem érdekünkben szólnának. Nem akarnak megszólalni? Nem mernek?

Vagy három évtizeddel ezelőtt, amikor harc indult a mai Mikes Kelemen Főgimnázium megalakításáért, s a román tagozatosok nem engedtek, mondtam az egyiküknek, ha én román lennék, követelném a román tannyelvű iskolát. Ám a válasza meglepő volt: vannak, akik akarnák, de nem merik hangoztatni, mert nem cél a különválás. Hát igen, így megyünk el egymás mellett, lehajtott fejjel, egymás szemébe sem nézünk, mert valami fáj, nagyon fáj mindannyiunkban ott belül...

szerző: Péter Sándor - 3szek.ro


Hírdetés